Blogolj!

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

Literatúra

Van már kenyerem, borom is van, Van gyermekem és feleségem. Szivem minek is szomorítsam? Van mindig elég eleségem. Van kertem, a kertre rogyó fák Suttogva hajolnak utamra, És benn a dió, mogyoró, mák Terhétöl öregbül a kamra. Van egyszerü, jó takaróm is, Telefonom, úti böröndöm, Van jó-szívü jót-akaróm is S nem kell kegyekért könyörögnöm, Nem többet az egykori köd-kép, Részegje a ködnek, a könnynek, Ha néha magam köszönök még, Már sokszor előre köszönnek. Van villanyom, izzik a villany, Tárcám van igaz szinezüstből, Tollam, ceruzám vigan illan, Szájamban öreg pipa füstöl. Fürdő van, üdíteni testem, Langy téa, beteg idegemnek. Ha járok a bús Budapesten, Nem tudnak egész idegennek. Mit eldalolok, az a bánat Könnyekbe borít nem egy orcát, És énekes, ifju fiának Vall engem a vén Magyarország. De néha megállok az éjen, Gyötrödve, halálba hanyatlón, Úgy ásom a kincset a mélyen, A kincset, a régit, a padlón, Mint lázbeteg, aki feleszmél, Álmát hüvelyezve, zavartan, Kezem kotorászva keresgél, Hogy jaj! valaha mit akartam, Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, A kincs, amiért porig égtem. Itthon vagyok itt e világban S már nem vagyok otthon az égben.

Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal

Címkék: Múltidéző
Múltidéző
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?