Blogolj!

A magyar népzene őrzi a zenei ősnyelv legtöbb elemét

Gyömbér

A Bartók és Járdányi a társművészetek tükrében című konferencián jártam, amikor egy számomra teljesen ismeretlen előadás következett. Először aggódtam, hogy egy szót sem fogok érteni belőle - szó, ami szó, a félelmem nem volt teljesen alaptalan - de az előadás végén, a laikusok számára is nagyon izgalmas tények hangzottak el.

Juhász Zoltán előadás közben

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete október 11-én konferenciát szervezett Bartók Béla születésének 135. és Járdányi Pál halálának 50. évfordulója tiszteletére.

A programok között szerepelt Juhász Zoltán népzenekutató, az MMA rendes tagjának előadása, amelyek címe a Számítógépes népzeneelemzés Járdányi Pál dallamvonal-elve alapján volt. Gondoltam, ilyet sem hallottam még, mit veszthetek, beülök az előadásra.

Juhász Zoltán (Budapest, 1955. március 9.) a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett mérnök, népzenetanár, Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének munkatársa, az Óbudai Népzeneiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének tanára.

Mindemellett a népzenét kutatja: összefüggéseket keres különböző népek kultúrája között. Kutatásainak eredményei bizonyították, hogy a magyar népzenének egyedülálló kapcsolatai vannak az eurázsiai földrész más népzenéivel, és ebben a kapcsolatrendszerben a magyar népzene központi helyet foglal el.

Őszintén bevallom, az előadásból először valóban nem sokat értettem, de lassan kezdett összeállni a kép és amikor az előadó oda jutott, hogy kezdte összehasonlítani a világ népzenéinek zenei térképét, tágra nyitott szemekkel kezdtem figyelni.

Juhász Zoltán 36 kultúra összesen 36 000 dallamát vizsgálata meg munkatársaival. Elmondta, hogy kutatásuk során először meghatározták azokat a dallamvonal-típusokat, melyek változatai egyszerre több kultúrában is előfordulnak. Ezután először ezek között a dallamvonal-típusok között kerestek olyan csoportokat, melyek együtt, egyszerre több kultúrában is honosak.      Öt ilyen jellegzetes csoportot találtak. Ezek közül három csoport lényegében földrajzi közelségben és történelmileg igazolt kulturális kölcsönhatásban élő kultúrák közös zenei kincsének bizonyult, kettő azonban nagy földrajzi távolságban élő és egymással már igen régen biztosan nem kölcsönható kultúrák közös örökségének látszik. Pontosan e két csoportot lehetett kimutatni a magyar népzene dallamvonal-típusai között is, méghozzá olyan meghatározó számban, hogy népzenénket e feltételezhető zenei ősnyelv egyik legközelibb leszármazottjának kell tekinteni.

Joggal kérdezhetnénk, hogy jön mindez Járdányi Pálhoz? Erre a programfüzetben találtam meg a választ: "Járdányi Pál a dallamvonalat tekintette a népdalrendezés legfontosabb szempontjának. Kézenfekvő, hogy ezt az elvet tekintsük a számítógépes népzeneelemzés egyik lehetséges alapjának is..."

Találtam egy néhány éves felvételt, ahol Juhász Zoltán mindenki számára érthetően beszél felfedezéséről.

Címkék: Hírek
http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/30920/pics/lead_800x600.jpg
Hírek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?