Blogolj!

A tévék és a végtelen párhuzamosa

Stefanovits Péter Munkácsy Mihály-díjas művész, az egyik legismertebb alakja a kortárs magyar grafikusművészetnek, de munkássága nem áll meg a grafikáknál – festményei, installációi, illetve az építészethez szorosan kapcsolódó alkotásai is jelentősek.

A művészeti közélet kiemelkedő alakja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, aki aktívan segíti az értékek integrálását a művészetbe, vagyis a sokszínűség, és a befogadhatóság mentén igyekszik koordináló munkájával szélesebb körökhöz eljuttatni alkotótársai mondanivalóját, munkáit. A Műcsarnokban megrendezett Szívzörej című kiállítása kapcsán beszélgettünk vele akadémiai munkájáról, alkotásairól, értékekről és a jövő művészeiről is:

Egész munkásságát áthatja a történelem, a vallás és mindezek személyes megélése, amit alkotásain keresztül tár a közönség elé. Az évek, évtizedek során változott-e a múlthoz és valláshoz való viszonya, illetve ezek hogyan hatnak az alkotótevékenységére?

A személyesség lehet a kulcsszó, amin keresztül a történelmi múlthoz illetve a szakralitáshoz, a vallásossághoz kapcsolódnak egyes munkáim. A két erdélyi templomban (Siklódon és a Gyilkos-tónál) Elekes Károllyal közösen készített képeink is ez irányba hatottak. Időközönként e gondolatok, képi ötletek felerősödnek – például valamely „programkiállítás” kapcsán –, más esetben nem jelennek meg a kompozíciókban. Meggyőződésem, hogy az idő előre haladásával e kultúratörténeti, világnézeti, szellemi megközelítések egyre meghatározóbbá válnak.

Sokféle technikát alkalmaz. Az adott témától, korszakától vagy csupán hangulatától függ, hogy éppen melyiket használja?

Az alkotás magja a gondolat, amely határozott (képzeletbeli) vizuális formában jelenik meg. Ezt hordozzuk magunkban, majd különböző objektív ráhatások következményeként megformálódik, vagyis létrejön a mű. E lépésnél nagy szerepe van az egyén lehetőségeinek: a technikai megvalósítást, valamint az alkotás bemutatásának körülményeit is beleértve.

A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetőjeként elsődleges célként tűzte maga elé egyfelől az értékek közvetítését a művészeten keresztül, másfelől a háttérbeszorított művészek segítését. Ugorjunk pár generációt! Célkitűzése alapján mit gondol a mai huszonéves, Képzőn tanuló alkotókról, illetőleg meglátása szerint van-e a fiatal generációban annyi potenciál, hogy már most mély mondanivalóval töltsék meg alkotásaikat, vagy ehhez egy bizonyos időnek el kell telnie?

Az MMA Képzőművészeti Tagozatának tagjai egyéni értékítéletüket képviselve, azokat egymással ütköztetve alakítják ki közös álláspontjukat, programjaikat. Miután a több mint negyven tagból álló közösség minimum két generáció is egyben, valamint a vitákban sokféle szakmai álláspont is felszínre kerül, csakis a szabad és egymás nézőpontját tiszteletben tartó magatartás lehet az egyedüli működő gyakorlat. A fiatal generáció nagy részével közvetlen a kapcsolat, hiszen tagjaink között számos mester található, akik a felsőfokú oktatásban évtizedeket töltöttek el és ma is több aktív, vezető beosztású egyetemi oktató ül sorainkban. Nincs jó véleményem a szakmai felsőoktatás rendszerváltás körüli átszervezéséről, mivel a „fejkvóta rendszer” feleslegesen duzzasztotta fel a hallgatói létszámot a korábbi háromszorosára, miközben az oktatás objektív körülményei változatlanok maradtak… Kívánom a fiatal művészeknek, hogy legyen elég kitartásuk saját szellemiségük képviseletéhez, legyenek jó hosszútávfutók.

Napjainkban az ego az, ami igazán számít, és ez meglátszik a műveken is – így fogalmazott egy interjúban. Valóban úgy látszik, hogy manapság az értékek egyre jobban háttérbe szorulnak, ezért adekvát a kérdés: Ön szerint van esély arra, hogy a jelenlegi egocentrikus világban meg lehet találni azt a művészi vonalat, ami árnyalt, értékálló és egyben eléri célját, azaz kapcsolatot teremt a közönséggel?

Térségünkben az EGO–ÉRTÉK–KÖZÖNSÉG kérdésköre összetett és ellentmondásos. Meghatározó szerepet játszik ebben az 1950–1985 közötti ideológiának a gyakorlati vetülete, amely a kultúra területén is egy teljes generációt befolyásolt. Az elmúlt 25 év sem hozott mélyreható változást, aminek egyik okozója a televíziós csatornák e tekintetben igen alacsony színvonala, kínálata. Mivel a művészetek területén sosem volt a progresszív irányzatoknak tömeges bázisa, így a zene, az irodalom, a képzőművészet napjainkban is csak szűkebb társadalmi rétegek érdeklődésére tarthat számot. Bízunk azonban a közeljövőbeli változásokban, legalább annyira, mint abban, hogy a párhuzamosok találkoznak majd a végtelenben…

Stefanovits Péter alkotásainak sokszínűsége a megalapozott technikai háttértudásnak is köszönhető, ami még a művészek körében is ritkaságszámba megy. A ceruzarajtól kezdve, a rézkarcon és a monotípián át a litográfiáig és szitanyomatig minden megvalósításban otthon mozog. Magyarországon az elsők között kezdett számítógépes grafikák készítésével kísérletezni. Folyton megújuló, és változatos munkái szinte már kilépnek művészeti területéből; előszeretettel nyúl az alkotásban szokatlan alapanyagokhoz, mint például a textil-fehérítő, vagy a kockacukor. Nem akart és nem akar egyetlen stílus vagy mondanivaló mellett leragadni, árnyaltság, tömörség jellemzi. Mindig egy témát jár körbe többféleképpen, amihez megtalálja a legkifejezőbb technikát. Ettől rendkívül változatossá és besorolhatatlanná vált.

A változatosság mentén plasztikákkal is foglalkozott, illetve már a hetvenes-nyolcvanas években a kétdimenzió helyett a háromdimenzió vonzotta, így a Várszínháznak kezdett díszleteket készíteni, többek között Shakespeare Vízkeresztjéhez és A lovakat lelövik, ugye? című darabokhoz. 

Fő motívuma a kortárs művészet és a szakralitás összefonódása. Ennek jegyében 1994-ben a siklódi református templom mennyezeti kazettáinak megfestését is elvállalta, és részt vett 2001-ben a Gyilkos-tó melletti Szent Kristóf kápolna munkálataiban is. A grandiózusabb munkáiban is a belső építkezésre, utazásra koncentrál. Miközben a személyesség fontos eleme munkásságának, történelmi, vallási és filozófiai mondanivalóval köti azt össze, amit gyakran vegyít groteszk, ironikus vagy szürreális elemekkel, így megszólítva a közönségét, hiszen minél átfogóbb az alkotás maga, annál több emberhez is jut el.

Stefanovits Péter Szívzörej című kiállítása január 18. és február 19. között tekinthető meg a Műcsarnokban.

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/33558/pics/lead_800x600.jpg
Kis portrék tagokról,Portré
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?