Blogolj!

„Merj élni, meghalni bárki tud” – Érkezik a Frida bemutatója az Átriumba

Gubik Petra  és Gryllus Dorka

A Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház közös produkciójában a próza, a zene, a tánc és a videóanimáció elegyével láthatjuk majd visszaköszönni Frida Kahlo életét. A különös életút, a női erő, hit és a bátorság az, ami leginkább közismert a mexikói festőnő életét illetően, és ezt márciustól mi is láthatjuk megelevenedni az Átrium Film- Színházban Frida címmel. 

Frida Kahlo Mexikó legismertebb és egyúttal a világ egyik legnépszerűbb női festőművésze. Művei túlélték, sőt meghaladták korát, egyéni látásmódja pedig a mai napig inspirálóan hat más művészeti ágak képviselőire is. Ahogy az ilyen nagy művészeknél lenni szokott, egykori otthona ma már múzeum, a karakteres önarcképeinek és festményeinek jellegzetes világa pedig nem rekedt meg a festészet falai között, ugyanis a divat, a design és a film területén is visszaköszön. A művészeti ágak és műfajok határait megszegő produkció célja, hogy bemutassa a művészt, a rendíthetetlen embert, a nőt, aki annak ellenére, hogy elég tragikus életet élt, megküzdött annak minden pillanatáért és beteljesítette a sorsát.

A címszerepben Gryllus Dorka és Gubik Petra lesznek láthatóak váltott szereposztásban, partnereik az előadásban Szabó P. Szilveszter, Kálid Artúr, Molnár Áron, Papadimitriu Athina és Dézsy Szabó Gábor.

A darabot, amelyet a sokoldalúság fog jellemezni Dinyés Dániel zeneszerző, Hegyi György dal- és szövegíró, valamint Oláh-Horváth Sára dramaturg jegyzi, Duda Éva koreográfus-rendező felkérésére. A március 3-i ősbemutatót követően az előadás március 4-én és 5-én is látható lesz még az Átrium Film-Színházban.

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/33836/pics/lead_800x600.jpg
Eseménynaptár,Hírek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?