Blogolj!

Kihirdették az első világháborús emlékmű tervezésére kiírt pályázat nyertesét

Hódmezővásárhely közgyűlése nyílt pályázatot írt ki az első világháborúban elesett hódmezővásárhelyi katonák nevének megörökítésére. A hősi halált halt emberek száma meghaladta a háromezer főt.

1914-ben 62 ezer lakosa volt a városnak, a világháború alatt csaknem 15 ezer katonát állított ki. A hősi halottak száma közel háromezerre tehető, beleértve azok többségét is, akik a harcok után hunytak el, valamilyen a csatatéren szerzett sérülés vagy betegség következtében. A lakosság arányában a városból vesztették életüket legtöbben a harctéren, nem volt olyan vásárhelyi család, amely nem gyászolt volna hősi halottat, így nem véletlen, hogy Hódmezővásárhelyen állították föl az egyik legnagyobb első világháborús emlékművet, Pásztor János a város főterének képét a mai napig meghatározó lovas huszár szobrát.

A pályázatot ennek fényében hirdették meg, aminek eredményhirdetésére március 16-án került sor. 39 munkából választották ki a nyertes pályaművet. A zsűri azokat az elképzeléseket találta a legjobbnak, amelyek a tér jelenlegi gránitburkolatát használnák fel a nevek megörökítésére. Szemerey Márta építészmérnök elmondta, hogy a városképhez és a közvetlen környezethez legjobban illeszkedő, a kegyeleti igényeket is szem előtt tartó tervnek a zsűri a szombathelyi Szilágyi Balázs munkáját találta, amely rozsdabarna árnyalatú corten acélból készült, alulról megvilágított sávon helyezné el a hősök neveit.

A második díjat a kecskeméti B4 stúdió kapta, a bírálóbizottság megosztva három pályázónak - a hódmezővásárhelyi Gyüre Lilla Andreának, illetve Nagy Attilának, valamint a budapesti Lality Áronnak - ítélte oda a harmadik díjat. A koncepcionális tervek közül a zsűri Szvet Tamás a digitális teret is a hősi halottak emlékének megőrzésébe bekapcsoló ötletét javasolja megvalósításra.

 

Címkék: Díjak, Hírek
http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/36252/pics/lead_800x600.jpg
Díjak,Hírek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?