Blogolj!

Nézz, láss, gondolkodj, majd exponálj!

Szerdán vesznek végső búcsút Szalay Zoltán Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics Mihály-díjas fotóriportertől a Fiumei úti temetőben. A hazai fotográfia kiemelkedő alakja még február 14-én hunyt el budapesti otthonában. 81 éves volt.

Szalay Zoltán 1935-ben született Budapesten. Apja folyami hajós volt, így életét már gyerekkorában meghatározta a Duna állandó közelsége: hajóskapitány szeretett volna lenni, de terve meghiúsult, amikor nem vették fel a kiszemelt iskolába. Az ötvenes években már igazolványképek készítésével foglalkozott, aminek köszönhetően rengeteget utazott, így alakult ki az emberek iránti vonzódása, egy elkapott történet, egy pillanat megörökítése. 1954-ben a Fővárosi Fotó Vállalathoz került, majd négy évvel később, 1958-tól harminc éven keresztül a Rádió és Televízió Újság fotóriportereként dolgozott. 1964-től a Tükör munkatársa lett húsz évig, majd 1985-től a Magyar Hírlap, 1990-től a Kurír, később a Blikk fotórovatának vezetője volt.

Szalay egy érzékeny, toleráns és kíváncsi ember volt, amit munkája során számos területen kamatoztathatott. Szocio fotói éppúgy erősek, mint az ország vezetőiről készült felvételei, vagy a hazai művészemberek portréi.

A gyerekkori élmények munkájában is megmutatkoztak. A Duna közelsége egész életében elkísérte, budapesti otthona is a vízre nézett. A Tiszán is fotózott többször, mint például az 1970-es nagy tiszai árvíz idején.

„Egy jó kép olyan, mint egy jó mondat.”

Ahhoz, hogy egy jó kép megszülessen, gondolkodni, tervezni kell – vallotta Szalay, akinek szocio fotói emiatt is lettek olyan erősek. A Fizetésnap Miskolcon című anyag például sok előkészítést igényelt, mivel előre kellett tudni, hogy milyen helyszíneken érdemes fotózni. A kőkemény valóságot, a nyomort és a hétköznapokat akarta bemutatni felvételeivel. A sorozat botrányt is keltett akkoriban.

„Azokat a társadalmi problémákat próbáltam megcélozni, amelyekről úgy éreztem, hogy változtatni kellene. Főként a munkások életével és munkájával kapcsolatban”

Érzékenysége és toleranciája sokszor segítette munkájában. Többek között a portréi elkészítésében, ugyanis a megfelelő intim hangulatot meg tudta teremteni ahhoz, hogy egy kép hiteles, személyes és könnyed legyen. Bizalmat tudott ébreszteni az emberekben, ami képein is meglátszódott. Készített képeket többek között Psota Irénről, Gobbi Hildáról és Latinovits Zoltánról is.

Közéleti képei is jelentősek. Egy időben gyakorlatilag a Parlamentbe költözött. Ez a nyolcvanas évek második felére tehető, pont arra az időszakra, amikor nagy változások voltak kialakulóban a politika világában. Szalay ezt gyakorlatilag testközelből nézhette végig, és természetéből fakadóan, jó kapcsolatteremtő képességének köszönhetően olyan helyekre is bejuthatott, olyan embereket is fotózhatott, akiket más nem nagyon.

Szalay Zoltán nevéhez fűződik a Magyar Sajtófotó-pályázat is, amit 1983-ban indítottak útjára. Harminc éven át ő állította össze a kiállításokat.

Alapelve, vagyis a Nézz, láss, gondolkodj, majd exponálj! mentén haladt egész életében. Szerinte egy kép éppoly kifejező tud lenni, mint egy jó mondat. És ahhoz, hogy egy jó mondat megszülessen, gondolkodni kell.

Forrás: Egy fotóriporter tekintse az életének a fotózást!

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/36412/pics/lead_800x600.jpg
búcsúztatás,Gyász,Portré
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?