Blogolj!

A hagyományok őrzője

Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajztudós, népzenegyűjtő, népi kultúránk legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzésének elkötelezett harcosa. Nemzet Művésze címmel és Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja.

1926 március 26-án született a Kolozsvártól 26 kilométerre fekvő Válaszúton. Már gyermekévei alatt sem unatkozott, hiszen a vegyes nemzetiségű faluban, anyanyelvével párhuzamosan a román és a cigány nyelvet is kiválóan megtanulta. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron folytatta, majd a sepsiszentgyörgyi Tanítóképzőbe iratkozott, azonban tanítói oklevelét már Kolozsváron szerezte meg. Ezt követően sikeresen felvételizett a Zeneművészeti Főiskolára, ahol többek között Jagamas János tanítványa. Jagamas volt az, aki arra ösztönözte, hogy tudatosan folytassa a még kisdiák korában elkezdett gyűjtéseit. 1946 és 1950 között tanító Magyarvistán, 1951 és 1955 között egyetemi hallgató, majd tanító Lészpeden és a Gyímes-völgyében, azóta Kolozsváron él.

A hagyományok felfedezése

A kommunizmus első évei előre jelzik hányatott életét. Kallós családja „kulák”-listára kerül, aminek következtében eltávolítják a Zeneművészeti Főiskoláról. Ekkor szerez állást tanítói oklevelével Moldvában, a Bákó közelében levő csángó faluban, Lészpeden. Itt ismerkedik meg a moldvai csángók hagyományaival, s hamar felismeri az elrománosító politika súlyos következményeit, amit úgy próbál orvosolni, hogy megszállottként kezdi el a Kárpátoktól keletre szakadt magyarok vokális és hangszeres népzenéjének, hagyományainak gyűjtését. 1957-ben már odáig fajultak a dolgok, hogy betiltják a magyar nyelvű oktatást a moldvai csángó falvakban, azonban a népzenegyűjtő nem tud elszakadni a vidéktől, ezért még közel 8 éven keresztül a Gyímes-völgyében marad, ahol egy faipari vállalatnál talál munkát. Az évek során megismerkedik, majd szoros barátságot ápol Martin Györggyel és együtt járják Erdélyt, főként a Mezőség és Kalotaszeg falvait táncosok, zenészek és énekesek után kutatva. 1971-ben jelent meg a nagy sikert aratott gyűjteménye, a Balladák könyve, amely Budapesten három újabb kiadást ért meg (1973, 1974, 1977). Páratlan tartalmának – 259 ballada és további 8 ballada meseváltozata – köszönhetően a leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike, mennyiségi értékén csak minősége mutat túl: négy néprajzilag jelentős táj balladaköltészetének újabb termésével együtt a feledésre ítélt archaikus típusokat és változatokat mentette meg a művelődés és az utókor számára, jórészt dallamokkal. 

A hagyományok megmentése

Az 1989-es változások az ő életébe is megnyugvást hoztak, a határátlépés megkönnyítése után kezdte élvezni munkája gyümölcsét. Az új körülmények között megkezdhette a gyűjtések rendszerezését és a hangzó anyagok kiadását is. 1992-ben hozta létre alapítványát, a Kallós Zoltán Alapítványt, amelynek keretében szórványvidékeken élő magyar gyermekek anyanyelvi oktatását szervezik meg Válaszúton egy bentlakásos rendszerben, s ezen felül foglalkozásokat is tartanak számukra, ahol megismertetik velük a hagyományos eszközöket, mesterségeket, népdalokat, néptáncokat. Az Alapítvány ma is hatékonyan működik, évente számos népzenei tábort szervez, mindemellett a moldvai csángók ügyének egyik elkötelezett támogatója.

Egy páratlan életút elismerése

Életműve elismeréseként 1990-ben megkapta az Életfa-díjat. Elismeréséről azóta se feledkeznek meg: 1993-ban megkapta a Magyar Művészetért-díjat, 1996-ban a Julianus- és a Kossuth-díjat, 1997-ben a Martin György-díjat, a Pro Minoritate-díjat, és a Magyar Örökség-díjat, 1999-ben a Tőkés László-díjat, az 56-os Érdemkeresztet, 2001-ben a Corvin-láncot és a Szent Imre-díjat, 2003-ban a Kölcsey-díjat. 2006-ban Hazám-díj, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal, 2011-ben a Köztársaság Elnökének Érdemérme, 2014-ben A Nemzet Művésze elismerést vehette át, 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia életműdíját. 2016-ban Kolozs megye díszpolgárává avatták, majd idén, 2017-ben Kossuth-nagydíjjal jutalmazták. Továbbá az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) tiszteletbeli tagjává, a Magyar Néprajzi Társaság tagjává, a Magyar Művészeti Akadémia pedig fő tagjává választotta.

Kallós Zoltán átveszi a Kossuth-nagydíjat Áder Jánostól

Kallós Zoltán életműve felbecsülhetetlen a magyar kultúra számára, hiszen ő végezte a magyar nyelvterületen a legnagyobb népzenei gyűjtést. Kiváló gyűjtéseiből hanglemezes válogatások jelentek meg, archív felvételeiből pedig több hangzóanyag-sorozatot szerkesztett és adott ki. A gyűjtés és rendszerezés mellett ő maga is énekelt, és énekesként két lemezt jelentetett meg: a Búsulni sohasem tudtam… és az Idegen földre ne siess…. Néprajzi filmek szaktanácsadója, népzenei fesztiválok ünnepelt énekese, előadója. Az erdélyi és magyarországi táncházmozgalom egyik életrekeltője. Kulturális jelentősége mellett nevelői hatása is rendkívüli erővel bír, mivel a hosszú évek során fiatalok tömegeivel ismertette és szerettette meg a magyar népművészetet. Szakmai tanácsainak és útmutatásának köszönhetően, több generációt indított el és segített a zenész, táncos és néprajzos pályán.

Kötetei: Balladák könyve (1971), Új guzsalyam mellett (1973), Tegnap a Gyímesben jártam (1989), Balladák új könyve (1996), Világszárnya (2003), Elindulék este guzsalyasba… (2004), A gyímesi csángók tánc élete és táncai (2005).

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/36749/pics/lead_800x600.jpg
Kallós Zoltán,Kis portrék tagokról,Portré
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?