Blogolj!

Mindenki mesemondója, Csukás István

81 éves lett az egyik legnépszerűbb mesélőnk, a Kossuth-díjas magyar költő, író Csukás István, aki nélkül nem telhet el gyerekkor.

Eleinte a zene érdekelte, hegedűművésznek készült, majd a Zeneakadémia diákja is lehetett volna, de helyette egy éles váltással a jogi egyetemre jelentkezett. Onnan ment át később a bölcsészkarra, de tanulmányait nem fejezte be. A költészet felé akkor vette az irányt, amikor a Magyar Rádió diákköltők részére meghirdetett pályázatán versével nyert. Irodalmi munkákból élt, majd újságíró lett, több lapnál is megfordult: a Munkaügyi minisztérium belső lapjánál, és a Néphadsereg című lapnál. Többek között ő volt alapítója a Fiatal Művész Klubjának, ami a hazai művészellenállás központjává nőtte ki magát.

1968-tól 1971-ig a Magyar Televíziónál dramaturgként dolgozott, majd a Hétmérföldes kamera gyerekhíradójának munkatársa lett. Ekkor kezdődött a gyereknek írt munkáinak gyarapodása, ugyanis 1978-tól 1985-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője lett.

Gyerekregényei, mesekönyvei, verseskötetei folyamatosan jelentek meg itthon és külföldön egyaránt (közel 100 kötet). Mesefigurái klasszikusnak számítanak napjainkban, olyan figurákat teremtett meg mint Mirr-Murr, Pom Pom, Süsü a sárkány és ifjúsági filmjei közül a Keménykalap és krumpliorr című darab a leghíresebb.

Csukás Istvánról neveztek el több intézményt, mint például a Csukás István Nevelési és Oktatási Gyermekközpont, általános iskolát és a balatonszárszói Csukás Színházat.

 

Címkék: Hírek
http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/36751/pics/lead_800x600.jpg
Hírek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?