Blogolj!

Színpadra született

Sass Sylvia idén kapta meg az egyik legrangosabb kitüntetést, a Kossuth-díjat. Munkáját számos alkalommal díjazták már, hiszen semmi kétség, színpadra született.

A művésznő zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Révhegyi Ferencé növendékeként. Még a főiskola alatt, 1971-ben a Magyar Állami Operaház színpadán debütált Bizet Carmenjével. 1972-től nyolc éven át az Operaház magánénekesévé vált.

A hetvenes évek rendkívül termények időszaka volt, ugyanis ’72-ben a Magyar Televízió Kodály Énekversenyét is megnyerte, majd nem sokkal később, a szófiai énekverseny nagydíját zsebelhette be a legjobb kamaraénekesnek járó különdíjjal együtt. Egy évvel később, 1974-ben már Moszkvában versengett a Csajkovszkij Énekversenyen, ahol érdekes módon első díjat nem adtak ki, de a második helyzet Sass Sylvia lett.

Tehetsége bejárta a világot

A még mindig pályája elején járó énekesnő 1975-ben folyamatosan járta a nemzetközi színpadokat, ugyanis rendszeresen megtalálták a külföldi fellépések. Így nem csoda, hogy a művésznő bejárta a világot, fellépett többek között a londoni Covent Gardenben, a Milánói Scalában, a bécsi Staatsoperben, a New York-i Metropolitanben, a Párizsi Operában, a moszkvai Bolsojban, valamint Hamburgban, Frankfurtban, Münchenben, Aix-en-Provence-ban, Salzburgban, Glasgowban, Moszkvában, Prágában, Szófiában, Bostonban, Denverben, Los Angelesben, Pittsburghben, Miamiban, Tokyoban, Caracasban, Santiago de Chilében.

A világot jelentő deszkák mellett világhírű partnereket is kapott, mint például Plácido Domingo, José Carreras Boris Christoff, Piero Cappuccilli, Neil Shicoff, Robert Lloyd, Giuseppe Giacomini. Huszonnégy év színpadi karrierje alatt negyvenhét főszerepet énekelt.

Nem csak a hangja, a szava is számít

A kilencvenes évek második felében volt iskolájában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen dalirodalmat tanított, illetve 1996 óta mesterkurzusokat tart a világ több pontján, mint például Tokióban, Jeruzsálemben, Santiago de Chilében, Londonban, Rómában és Párizsban.

Munkájának egyik elismerése, hogy a tanítás mellett zsűriként is rendszeresen kap meghívást nemzetközi versenyeken.1994-ben a moszkvai Csajkovszkij Énekversenynek zsűritagja volt, 2003-ban a Viña del Mar, (Chile) Énekverseny, 2005-ben pedig a brazíliai Maria Callas Énekverseny zsűri elnöke lett. 2007-ben a Szentpéterváron megrendezett Jelena Obraztsova énekverseny, majd 2009-ben a Marseille-ben megrendezett nemzetközi énekverseny zsűrijébe közé is beválasztották.

Pályafutása során több mint harminc lemeze jelent meg, amik között operafelvételek és szólóalbumok is megtalálhatóak. 2017. március 15-én a Liszt Ferenc-díjas művésznő, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozat tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa, érdemes művész megkapta a Kossuth-díjat is művészi pályája, valamint a fiatal tehetségek felfedezése és nevelése iránti elkötelezettsége elismeréseként.

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/36868/pics/lead_800x600.jpg
Díjak,Kis portrék tagokról,Portré
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?