Blogolj!

Öt érdekesség József Attiláról

József Attila rövid életét behatárolta a szeretet és az elismerés utáni vágyakozás, amiből sajnos nem sok adatott meg neki. Nem úgy, mint napjainkban. A magyar irodalom egyik megkerülhetetlen alakja lett, születésnapján, április 11-én pedig a Magyar költészet napját ünnepeljük. Ennek alkalmából összegyűjtöttünk néhány érdekességet a költő életéről.

1. Múltját többször is kénytelen volt megtagadni

József Attila ötévesen került Öcsödre nevelőszülőkhöz, akik a „szomszédokkal való tanácskozás után a füle hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen”. Ezért az elkövetkező két évben Pistaként kellett kihajtania az állatokat a legelőre, járni az elemi iskola első osztályába, és Pistaként tűrte nevelőapja veréseit is.

Tíz évvel később ismét színjátékra kényszerült. Jolán, a költő nővére időközben gépíróként dolgozott, majd a Tanácsköztársaság első napjaiban feleségül vette Makai Ödön ügyvéd. A rangon aluli házasságnak megvoltak a következményei: Makainak nemcsak a Magyar Banknál betöltött állásáról, azonban mindezt az áldozatot meghozta, hogy elvehesse feleségül a jobb sorsra érdemes Jolánt, cserébe azonban feltételei voltak.

A Makai házaspár

Amikor pár hónappal később Attila és Etus (másik nővére) árván maradtak, a két gyerek a Makai házaspár Lovag utcai lakásába költözött. Ha vendégek jöttek, Etus szobalánnyá változott, s a cselédszobában laktak, és idegenek előtt Makait doktor úrnak, Jolánt pedig Lucie-nek kellett szólítaniuk, mivel Lippe Lucie álnéven ment hozzá az ügyvédhez.

További érdekesség, hogy Makai és Jolán kilenc évvel később elváltak, majd egyből újra összeházasodtak, ezúttal a menyasszony valódi nevét használva. Egy hónap múlva azonban végérvényesen elváltak, Makai pedig három évvel később feleségül vette sógornőjét, József Etelkát, akitől később három gyermeke is született.

2. Németh László erősen kritizálta

A nagy költők megítélése sohasem volt egyszerű és egyértelmű, főleg nem a pályájuk beindulásakor. 1929-ben Németh László lekezelő kritikát írt József Attila Nincsen apám se anyám című kötetéről. Úgy vélte, a fiatal költő verseiben megjelenő lírai én csupán egy ügyesen megkonstruált póz.

Vegyétek elő Tersánszky valamelyik csavargóját, szoktassátok le a bagózásról s itt van József Attila. Mert a bagóban érettség van, flegma, fatalizmus. József Attila azonban még innen van a bagón, az ő társadalmonkívülsége még újkeletű és hangsúlyozott… Ez a Kakuk Marci, ha nem is jutott el a bagó lelki egyensúlyáig, beszedett valamit a kor széllel-bélelt akarnokságából, amely nem ér rá bevárni önmagát, hanem most akar nagyot szólni, ha kell, maga elé tolt figurákon át.

3. Nem kímélte Babitst

József Attila nem tudta elfogadni Németh László kritikáját, és úgy vélte, hogy az valójában Babits sugalmazására született. Bosszúból vitriolos kritikát írt a Toll 1930. januári számában a Nyugatot szerkesztő, Baumgarten-díjat osztogató Babits Mihályról Az Istenek halnak, az ember él című kötetére reflektálva.

Ha kezdő költő volna Babits Mihály s ez volna az első könyve, akkor meg azt írnám, hogy néhány sora kétségtelenül tehetségre vall. De a könyv egésze mégis kétségessé teszi a tehetség kifejlődését. Sokat kell még tanulnia. Verseit pedig tartsa hét esztendeig az asztalfiában és ne adja ki barátai unszolására sem. Hogy hozzáértőkkel való érintkezése mégis legyen, egyik-egyik kísérletét be-beküldheti módjával valamilyen kisigényű lapnak.”

Babits ennek ellenére beválogatta József Attila két versét az Új anthológia, Fiatal költők 100 legszebb verse című gyűjteménybe, és 300 pengő segélyt is kiutalt számára, amikor József Attila 1933-ban így írt neki: „Feleségemmel együtt hosszabb idő óta a szó szoros értelmében éhezünk […] Majdnem minden holmink – beleértve az ágyneműt is! – zálogban van. Lakbérhátralék miatt aggódnom kell és féltenem ezt a barátságtalan szoba-konyhát, amelyben még lakunk.

Babits Mihály

A 3000 pengős Baumgarten-díjat azonban végül mégsem kapta meg, de ez már nem Babitson múlt. 

4. A nők a gyermeket látták benne a férfi helyett

József Attila tipikusan az a fajta férfi volt, aki állandóan szerelembe esett. Valachi Anna József Attila asszonyai alcímmel megjelentetett kötetében húsz nőt mutat be, akik kisebb-nagyobb ideig hatással voltak a költőre. Természetesen ez a lista korántsem teljes. Attila kiszemeltjei az esetek többségében idősebb, férjes asszonyok voltak. A költő egyik keresztje az volt, hogy a nők ellenállhatatlan, tehetséges gyereknek tartották és nem egy komolyan vehető férfinak.

Még sokkal nagyobb gyerek vagy, mint én – fogalmazott Vágó Márta a költőnek szakító levelében –, de mivel csak két évvel vagy fiatalabb nálam, nem adoptálhatlak, pedig, akármennyire is haragszol mindig érte, ez volna az egyetlen megoldás. Nem tudsz nevelni, vezetni, nem bízok az ítéletedben, nem érezlek okosabbnak magamnál, hogy támaszom lehetnél, csak sokkal-sokkal jobbnak, emberebbnek, tisztábbnak, igazabbnak, és ezért nagyon szégyenlem magam előtted!

5. Ki ölte meg József Attilát?

József Attila halála után szabályos gyűlöletkampány indult azok ellen (főként nőkről van szó), akik nem voltak elég kitartóak a költő felé, s nem segítették tragikus végének elkerülésében. Kozmutza Flóra, az utolsó nő, akinek József Attila - mindjárt a második találkozásukon - megkérte a kezét, már ott tartott, hogy a kivándorlást fontolgatta a költő halála után, annyira félt a bűnbakot kereső közegtől. Végül maradt és később Illyés Gyula felesége lett, aki még a hetvenes években is kapott olyan névtelen levelet, újságból kivágott betűkkel, hogy „József Attila gyilkosa”.

Illyés Gyula, Kozmutza Flóra és József Attila

Azonban nem mindenki a nőket okolta a költő korai haláláért voltak, akik a pszichoanalízist tették felelőssé. Úgy vélték, az analízis során Attila olyan traumákkal szembesült, amelyeknek feldolgozására képtelen volt, ezért a terápia csak rontott az állapotán. A költő azonban így vallott erről Vágó Mártának élete utolsó évében:

A nagy verseim sohasem jöttek volna létre, ha az analízisben nem értettem volna meg a gyerekkori dolgok összefüggését a későbbiekkel. Ott oldódtak fel az elfojtott mondanivalók.

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/37057/pics/lead_800x600.jpg
Hírek,József Attila
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?