Blogolj!

Halála emberéleteket jelentett – Apor Vilmos

Három golyó találta el, de csak egyik volt olyan súlyos, hogy sérülései után két nappal meghalt. Halála emberéleteket jelentett, híveit óvta minden erejével a zaklatástól, elhurcolástól. Ő meghalt, de emléke még mindig él.

A rendszer ellenségének tekintették Apor Vilmost, pedig ő csupán annyit tett, amire felesküdött: óvta, védte és minden erejével szolgálta a híveket, a kiszolgáltatottakat. A negyvenes évek viszont nem a békés időszakáról volt híres: a kommunista rendszer nem nézte jó szemmel Apor ténykedéseit, hiszen rendszeresen felemelte hangját a hatalom ellen. Ő értett „a kor nyelvén” és a kort gyakran kifogásolta is, karitatív és szociális munkáival pedig megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy a kommunista rezsim egyházellenes lépéseit megakadályozza.

A háború elől menekülők első csoportja, Apor Vilmos rokonaival együtt, 1944 őszén a front közeledtével érkezett meg a győri püspökvárba. Nem csak hozzátartozói, régi ismerősei bíztak benne: a főpásztor humanitárius tevékenységének, a zsidóellenes intézkedésekkel szembeni szenvedélyes tiltakozásának híre gyorsan elterjedt az országban. A hívek nem biztos, hogy tudtak az akkori miniszterelnökhöz, Sztójay Döméhez intézett számtalan leveléről, amikben az üldözöttek nevében lépett fel, de szentbeszédeiben is rendszeresen felemelte szavát az elnyomottak mellett. 1944-ben például a győri gettó felállításakor ezt mondta:

És aki megtagadja a kereszténység alaptörvényét a szeretetről, és azt állítja, hogy vannak emberek vagy csoportok és fajták, melyeket gyűlölni szabad, és azt hirdeti, hogy embereket kínozni szabad, legyenek azok akár négerek, akár zsidók: az bármennyire is kérkednék azzal, hogy keresztény, olyan, mint a pogány és a nyilvános bűnös, mert azt mondotta az Úr Jézus, aki az egyházat nem hallgatja, legyen neked olyan, mint a pogány. És mindaz, aki ilyen kínzásokat helyesel, és azokon részt vesz, súlyos bűnt követ el, és addig feloldozást nem kap, amíg ezt a nagy bűnét jóvá nem teszi.

Az akkori belügyminiszternek, Jaross Andornak felháborodott hangvételű levelet is írt: „Isten és a magyar és világtörténelem előtt Miniszter Urat teszem felelőssé mindazért a betegségért és halálesetért, mindazért a megvetésért és elítélésért, amely ennek az intézkedésnek nyomában fog járni.” Persze választ nem kapott, és akárhányszor próbálkozott, a gettóba sem engedték be.

A szovjet katonák 1945. tavaszára már több mint százan voltak a győri püspökvárban, de a menekültek száma még több, kb háromszázra növekedett és egyre többen érkeztek még, akik a püspöki védelemben bíztak. Egyre közeledett a front, így Apor hosszú ostromra készülve nagy élelmiszer-tartalékot halmozott fel, és az áramellátásról is gondoskodott. A front március 28-án érte el a várost, aknák robbantak mindenfelé, szovjet tankok tűntek fel, a németek pedig gyújtólövedékekkel válaszoltak. Aporék pincéjében ezek után jelentek meg rendszeresen az orosz katonák, akik kiszámíthatatlan viselkedésük miatt ijesztőek voltak. Nagycsütörtökön Apor Vilmos megtartotta az Oltáriszentség megalapítására emlékező misét a pincében. Cseh Sándor püspöki titkár így emlékezett erre: „A püspök számára valóban ez volt az utolsó szentmise, amelyhez még katakombahangulat is járult. Az oltár egy deszkalap volt, amelyet két hordóra fektettünk. Ilyenkor az ember nemcsak a halálra gondol, hanem a megváltásra is. A jelen lévő hívek is megértették a nagycsütörtök hangulatát, elvégezték gyónásukat, és megáldoztak.”

Másnap, nagypénteken a mise után újabb katonák érkeztek, majd ahogy a püspök unokaöccse, a csupán 17 éves Pálffy Sándor beszámolt a délutáni eseményekről „három tiszt s néhány közkatona bort és órát követelt. Órát kaptak három darabot. A magyar származású, Király József nevű orosz katonának püspök úr ígért másnapra 1 liter bort. Erre írást adtak, hogy zárjuk le a pincét, s ne engedjünk be senkit a házba.

Az ígéretet azonban nem tartották meg. Valahol szereztek maguknak alkoholt, és negyed hét körül visszatértek. „Láthatóan ittasak voltak – írja emlékiratában Cseh Sándor püspöki titkár. – A pince előcsarnokában szemben találták magukat a főpapi ruhába öltözött püspökkel. Tolmácsukon keresztül kérték a püspököt, hogy az itt lévő fiatal nők közül adjon ki nekik kilencvenet, hogy menjenek a kaszárnyába »krumplihámozni«.”

A katonák egyre hevesebben, ordítva követelőztek, Apor emiatt segítségért elküldte Cseh Sándort, de segítség nem érkezett. Apor megbeszélte a katonákkal, hogy csak a férfiakat vigyék el, erre a katonák ott akartak maradni helyben, hogy a „lányokra vigyázzanak”. Ekkor már a pincében voltak, ahol újra heves szóváltás alakult ki a püspök és a szovjet tiszt között, ami dulakodásig fajult.

A pince egy másik helyiségéből egyszer csak női sikoly tört elő. Apor ekkor ki akart menni, hogy megnézze mi történt, de a katonák nem engedték.

Cseh Sándor szerint:

erélyesen próbálta az útját elálló kapitányt félretolni, hogy felmehessen a lépcsőn segítséget nyújtani. A kapitány szertartásosan fenyegető jelleggel lépett hátrafelé egy-két lépést, közben jobb kezével hátranyúlt a farzsebéhez vagy az oda felszíjazott táskához. Onnét kiemelte a pisztolyát. Még hallottam, amint mindkét kezét a zubbonya alatt tartva élesre, lövésre készre állította fegyverét. A következő pillanatban már jobb kezét kinyújtva, abban tartva pisztolyát célzott is a püspökre és ránk, akik mögötte, mellette szorongtunk. Hogy e sorokat le tudom írni, hogy életben maradtam, egyedül a hős lelkű püspöknek köszönhetem.

Apor ugyanis valahogy kituszkolta a tisztet a pincéből, majd a többiek testi épségét óvva, becsapta maga mögött a pince vasajtaját. Amikor Pálffy Sándor és Cseh Sándor mégis kinyitotta az ajtót, abban a pillanatban dördültek el a lövések, amik Aport megsebesítették és Pálffy is kapott lövést.

Pillanatok alatt összesen kilenc lövés dördült. „Az egyik, talán az első golyó – említi Cseh Sándor – a püspök magasba tartott jobb karjába hatolt be alulról. Azért tartotta magasba a karját, mert azzal mutatta a kijáratot [a kapitánynak]: arra távozzék.” A második a jobb szemöldöknél érte el a bőrt, pár centis barázdát hasítva Apor Vilmos homlokába. A harmadik, a halálos lövés a reverendán keresztül, átszakítva a vékonybelet, megsebezve a májat a hasüregbe hatolt. Pálffy Sándort a jobb könyökén, a térdén és az alsó lábszárán érte a golyó, négy a mennyezetbe fúródott, ma is látható a helyszínen berendezett emlékmúzeumban.

A lövések után az oroszok egyből elfutottak, többé nem zaklatták az asszonyokat. Apor Vilmost még aznap éjjel meg is műtötték a városi kórházban. Másnapra javult az állapota, meggyónt, megáldozott, majd a lövöldözés után két nappal, április 2-án, húsvéthétfőn halt meg.

Temetését a győri székesegyházban „kizárólag közegészségügyi szempontból” nem kívánatosnak ítélték meg. Gőcze Géza polgármester és kommunista kerületi titkár 1948. november 20-i határozat alapján a püspök újratemetését megtiltotta, így Apor ideiglenes nyughelye a karmeliták templomában maradt, de erről a városvezető nem tudott.

Apor püspököt végül 1986. május 23-án, szinte titokban temették újra a székesegyházban, miután kései utóda, a békepapság egyik legismertebb reprezentánsa, a rendszerváltozás után lemondatott Pataky Kornél püspök kijárta az engedélyt az Állami Egyházügyi Hivatalban. II. János Pál 1997. november 9-én avatta boldoggá.

Az mno.hu cikke nyomán.

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/37284/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?