Blogolj!

Hadrianus kiállítás nyílt az Aquincumi Múzeumban

Hadrianus római császár trónra lépésének 1900. évfordulójának apropójából nyílt kiállítás pénteken Hadrianus MCM - Egy ókori karrier története címmel.

Hadrianus az egyik legjelentősebb római császár volt, aki elsősorban nem hódításai miatt, hanem a birodalom határainak megszilárdításai miatt volt fontos a történelemben. Uralkodása alatt indult meg Aquincum gyors fejlődése, ami azt eredményezte, hogy a település várossá nőtte ki magát.

A kiállítás Hadrianust, az embert akarja bemutatni, ami pedig azért is lehetséges, mert életrajza fennmaradt, így a látogatók egy igen színes életúttal ismerkedhetnek meg. Korabeli eszközök, virtuális rekonstrukciók és mai fotók alapján mutatják be a császárt és munkásságát, olyan kiállítási tárgyakkal, amiket eddig még közönség nem láthatott.

Hadrianus 106-ban lett az akkor megalakított Pannonia Inferior tartomány helytartója, majd 117-ben vette át a hódításai csúcsán járó, Britanniától Mezopotámiáig terjedő Római Birodalom vezetését Traianustól. Politikája gyökeresen eltért Traianusétól: több frissen meghódított területet feladott, hogy ésszerűen védhető határokat alakítson ki. A veszélyesebb területeken komoly határvédelmet is kiépített, a leghíresebb ilyen építmény a Britanniában máig fennmaradt Hadrianus-fal. Hadrianus beutazta egész birodalmát, közben azonban Rómában is intenzíven építkezett, uralkodása alatt emelték például a Pantheónt. A 138-ban elhunyt császár hamvait a ma Angyalvárként ismert hatalmas síremlékben temették el.

A tárlatot október 31-ig lehet látogatni. 

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/38627/pics/lead_800x600.jpg
Eseménynaptár,Hadrianus,Hírek,kiállítás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?