Blogolj!

„A Szent Jobb utat mutat a XXI. századi embernek is”

Május 30-án egy különleges gregorián és folkmisét tartottak Szent István tiszteletére a Szent Jobb megtalálásának ünnepén a budapesti Bazilikában. A mise megálmodója Halmos Béla volt, akit halála megakadályozott a megvalósításban, de a Hagyományok Háza, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Szent István Bazilika összefogásában viszont megvalósulhatott. 

A misét Snell György Esztergom-Budapesti segédpüspök, a Szent Jobb Őre celebrálta, aki kitért a nemzeti ereklye fontosságára és szimbolikus erejére.

Az ereklye több mint egy emlék, egy egész nemzet szimbóluma

Szent Istvánt már halála idején is szentnek tarották, nyughelye zarándokhellyé nőtte ki magát, majd több évtizeddel később avatták szentté Szent Imrével és Szent Gellérttel egyetemben. A szentté avatási eljárás során tapasztalták, hogy István jobb keze hihetetlen módon szinte érintetlen állapotban megmaradt. Egy szerzetes megszerezte a testrészt, majd elrejtette birtokán. 1084. május 30-án Szent László megtalálta ezt, majd átvitték ünnepélyes keretek között a helyi monostorba. Ez volt Szent István jobbjának átvitele.

Az 1940-es évek végétől az 1970-es évek végéig a Szent Jobb körmenet nem jöhetett létre, és a Szent Jobbot is gyakorlatilag rejtegetni kellett, majd megépült az a kápolna, ahol a mai napig őrzik a nemzeti ereklyét. Ez több mint egy emlék, a körmenet és a Szent Jobb szimbóluma István király hazájáért és népéért tett cselekedeteinek, az egyházzal kapcsolatos intézkedéseinek, amik nélkül ma nem lenne ez az ország az, ami. Jobbja utat mutat a XXI. század számára is.

Halmos Béla emléke

Halmos Béla nemcsak a táncházmozgalom egyik atyja volt, hanem a Hagyományok Házában működő Táncház Archívum alapító vezetőjeként már az 1990-es évek elején kezdeményezte a Szent István tiszteletére bemutatandó gregorián tételeket és az archív felvételek szerint énekelt egyházi népénekeket tartalmazó "folkmise" megszervezését.

Ennek kapcsán pedig számos fővárosi és vidéki iskola és kórus tagjai gyűltek össze a Bazilikában. A gregorián dalok mellett Halmos Béla emlékére a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene és Népzene Tanszékének oktatói és hallgatói, a Szent István Énekes Iskola 40 tagú gyermekkórusa és a Magyar tekerőzenekar szolgáltatta az esemény rendhagyó jellegét. A maga nemében egyedülálló ünnepélyes misén a kétféle, évszázados egyházzenei hagyomány, a gregorián és az egyházi népének egymást kiegészítve hangzott fel, ezzel pedig megvalósult Halmos Béla többévtizedes álma.

 

 

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/38914/pics/lead_800x600.jpg
Halmos Béla,Szent István,Szent István bazilika,Szent Jobb
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?