Blogolj!

Megkezdődött a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó

 MTI Fotó: Sóki Tamás

Megkezdődött csütörtökön a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT): a seregszemle a versenyprogram tizennégy előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 8. és 17. között a baranyai megyeszékhelyen.

Az ünnepélyes megnyitón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott: "A POSZT az elmúlt évek során bebizonyította, hogy a színházat csináló és az azt értő, szerető emberek önálló akarata általa vált azzá, ami". A fesztivál erőteljes szakmai közege évről évre megkövetelte magának a művészi függetlenséget, a magas minőségű programot és a fejlődésre lehetőséget adó találkozókat - hangsúlyozta.

A fesztivál idei díszvendége Halász Judit Kossuth-díjas színművész, aki Pécsen kezdte színészi pályafutását, és aki köszöntőjében a találkozót méltatva arról beszélt, hogy a baranyai megyeszékhely nem véletlenül viselhette 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja a megnyitón kiemelte, hogy az MMA biztosítja a zsűri tizennégy szakmai elismerésének anyagi forrását, díjanként 250 ezer forintot. Hozzátette, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ) idén is rendeznek színháztörténeti kiállítást az MMA támogatásával, jövőre pedig a POSZT és az MMA közös színházműveltségi vetélkedőt is szervez, amelynek győztesei bekerülnek a 2018-as seregszemle közönségzsűrijébe.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere az MMA támogatását megköszönve kijelentette: a POSZT egyre inkább belegyökerezik a magyar kultúrába. Emlékeztetett arra, hogy nem mindig volt teljes a szakmai konszenzus a szereplők között. "E folyamatok jelentősen formálták a fesztivált, amelynek mára alakult ki az az arculata, amelyet mindannyian nagyon szeretünk, Pécsett különösen" - fűzte hozzá.
    
A POSZT versenyprogramjában 14 előadás szerepel, amelyeket Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus válogatott. A versenyprogram köré szerveződik a több mint 30 előadásnak otthont adó fesztivál, amelyen különböző műfajú darabok láthatók a monodrámáktól kezdve a zenés darabokig. A kísérőprogramok a belvárosban lesznek, több koncertnek és előadásnak a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ ad otthont. A fesztivál első három napján a művészeti főiskolák, egyetemek előadásait is megtekintheti a közönség, ezek mellett kaszkadőrök és utcaszínházi produkciók is színesítik a programokat a Sétatéren, a Széchenyi téren és a belvárosban.

 

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/39143/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?