Blogolj!

A kecskeméti keresztény művészeti gyűjtemény mutatkozik be a Vigadóban

A kecskeméti kortárs keresztény művészeti gyűjtemény alkotásaiból nyílt pénteken kiállítás a Pesti Vigadóban Békesség nektek! címmel.

A Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből 89 alkotó 90 művét - festményeket, szobrokat, textileket, grafikákat - tekinthet meg a közönség július 23-ig.

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a megnyitón azt mondta: különösen nagy jelentősége van annak, hogy az MMA olyan tárlatot tud fogadni a kecskeméti gyűjteményből, amely több mint 400, hasonló természetű alkotást is tartalmaz.

A kiállítás címe a halál és a feltámadás utáni Krisztusi köszöntés - mutatott rá Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere, hozzátéve: Kecskemét különleges helyzetben van, hiszen olyan művészek alkotnak a városban, akik ezen értékeket, az isteni üzenetet hordozzák.

A kiállítás lényege, hogy élővé tegye a gyűjteményt - mondta ifjabb Gyergyádesz László művészettörténész, muzeológus, a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményének vezetője. Kiemelte: legfontosabb feladatának az alkotások megőrzését és bemutatását tartja.

A 2002-2016 között megrendezett Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálékon eddig összesen 980 alkotást tekinthetett meg a nagyközönség a kecskeméti Cifrapalotában. Az ehhez kapcsolódó, s ifjabb Gyergyádesz László nevéhez fűződő gyűjtői tevékenység révén sikerült létrehozni egy speciális gyűjteményi egységet, amely 2017-ben már túl van a 400. beleltározott tételen. Ezt a múzeumi tárgy együttest, hogy valamennyire élő és kortárs maradhasson, igyekeznek egy-egy válogatás erejéig minél több helyen bemutatni.

A budapesti tárlaton mások mellett Ábrahám Rafael, Aknay János, Hús Zoltán, Jászberényi Matild, Kelemen Benő Benjámin, Kiss Márta, Orosz István, Petri Katalin, Szántó István, Tóth Szvetlána és Wagner János művei láthatók.

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/39191/pics/lead_800x600.jpg
Békesség nektek,Kecskemét,kiállítás,MMA,Pesti Vigadó
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?