Blogolj!

Csoóri Sándorról elnevezett, a népi kultúrát támogató programot indít a kormány

Csoóri Sándorról elnevezett, a népi kultúrát támogató programot indít a kormány, az idei és a jövő évi költségvetésben összesen 7,5 milliárd forintot szánnak erre a célra - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Karcagon, a Múzeumok éjszakája programsorozat hivatalos megnyitóján.

Balog Zoltán a Györffy István Nagykun Múzeumban elmondta: a programra az idei költségvetésből 2,5 milliárd forintot különítettek el, a jövő éviből pedig 5 milliárd forintot fordítanak.

A teljes Kárpát-medencét lefedni igyekvő program célja a népi kultúra erősítése elsősorban vidéken; az amatőr, félamatőr együtteseket kívánják támogatni. A program kedvezményezettjei a néptánc csoportok, népi zenekarok és énekesek, kórusok - ismertette a miniszter.

Balog Zoltán azt mondta: szeretnék elérni, hogy minden regisztrált, a Kárpát-medencében aktívan működő, népi kultúrával foglalkozó együttes kapjon a támogatásból, amelyet például ruhák beszerzésre, fellépések költségeinek fedezésére fordíthatnának.

Hozzátette: a támogatás meghívásos alapon történik majd, a népi együtteseket képviselő szakmai szervezeteket fogják ezzel kapcsolatban megkérdezni.

A tavaly elhunyt Csoóri Sándor a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja volt. A miniszter a Múzeumok éjszakája programsorozatról szólva elmondta, hogy országszerte 450 intézmény mintegy 2500 programmal várja a látogatókat június 24-én, szombaton. A programsorozat idei "fővárosa" Debrecen, kiemelt tematikája az értékőrzés - tette hozzá.

A fővárosban a programhelyszíneket az idén is egyetlen karszalaggal lehet végiglátogatni, amely nem csak az intézményekbe történő belépésre, de a BKV múzeumi buszjáratainak és az elektromos kisautó körjáratoknak a használatára is jogosít.

Az eseményhez kapcsolódóan délután a Magyar Nemzeti Múzeumban Für Anikó színművész, az esemény arca-szóvivője leplezi majd le és mutatja be az érdeklődőknek az idei Múzeumok éjszakája alkalmából meghirdetett Be a múzeumba! című pályázat zsűri-díjas használati tárgyát, ezt követően pedig a Néprajzi Múzeumban lebbentik fel a fátylat a pályázat közönségdíjas tárgyáról.

Június 24-én Budapesten tizenötödik, vidéken pedig tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, amelyet minden évben a leghosszabb naphoz, Szent Iván napjához közel eső szombaton tartanak meg.

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/39607/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?