Blogolj!

Raffaello-festményeket fedeztek fel restaurálás közben a Vatikánban

Raffaello-festményeket fedeztek fel a Vatikáni Múzeum egyik termének restaurálása közben – közölte a hétvégén a Vatikáni Televízió. 

Két allegorikus női alakról van szó, amelyeket eddig a fiatalon elhunyt festő tanítványainak tulajdonítottak. A restaurálás során azonban bizonyossá vált, hogy a nagy reneszánsz mester saját munkáiról van szó – mondta Fabio Piacentini, a Konstantin-terem felújításán 2015 óta dolgozó restaurátor. A szakértő szerint egyebek közt a sajátos ecsetvonások és a különleges festési technika bizonyítja, hogy Raffaello Sanzio festette az alakokat. 

Az olajképek minőségileg nagyon különböznek a környezetüktől, amelyet tanítványai fejeztek be hagyományos módszerrel, meghagyva az allegóriákat a nagy mester kézjegyeként – tette hozzá a riportban Arnold Nesselrath német művészettörténész, a jelenleg a Vatikánnak dolgozó egyetemi professzor. 

Az ismert, hogy az egykori pápai lakosztály Nagy Konstantin római császárról elnevezett fogadótermének kifestésével Raffaellót bízta meg II. Gyula pápa, és a festő meg is tervezte a falak díszítését, de eddig úgy hitték, hogy korai halála megakadályozta akár csak egyetlen alak saját kezű megfestésében. Raffaello 1520-ban, 37 évesen halt meg maláriában, a Barátságot és az Igazságosságot jelképező női alakokat közvetlenül halála előtt festhette. A terem festését tanítványai fejezték be.

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/39931/pics/lead_800x600.jpg
festmény,Hírek,Raffaello,Vatikán
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?