Blogolj!

Elhunyt Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek

Életének 96. évében vasárnap a veszprémi kórházban elhunyt Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek - közölte a Veszprémi Főegyházmegye az MTI-vel.

Szendi József 1921. október 31-én született, ő volt a Veszprémi Egyházmegye századik püspöke, 1993-tól pedig első érseke. 1997-ben vonult nyugalomba, és élete utolsó heteit kivéve naponta mutatott be szentmisét a veszprémi Szent Ferenc Papi Otthon melletti Ferences templomban.

Szendi Józsefet 1944. december 24-én szentelték pappá Székesfehérváron, majd káplánként szolgált Zsámbékon, Csákváron, Pesthidegkút-Remetekertvárosban. 1957-től 1959-ig lelkészként szolgált Csepel-Királyerdőn, majd plébánosként Pákozdon, 1969-től 1982-ig kerületi esperes, szentszéki bíró és teológiai tanár volt Esztergomban, emellett székesfehérvári kanonokként is dolgozott 1980-1982 közt.

Címzetes püspökké és a veszprémi egyházmegye apostoli kormányzójává 1982-ben nevezték ki, püspökké ugyanebben az évben szentelték Esztergomban. A Veszprémi megyéspüspöki címet egy évvel később kapta meg. 1993-ban II. János Pál pápa érsekséggé tette a veszprémi püspökséget, és élére kinevezték Szendi Józsefet, aki 1993. június 29-én vette át az érseki palliumot. 

Nyugalomba vonulása után 1997-től a veszprémi Szent Ferenc Papi Otthon lakója volt. A Hit Pajzsa díjat 2005-ben kapta meg, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2016-ban pedig Székesfehérvár tiszteletbeli polgára lett. Szendi József 2014-ben ünnepelte pappá szentelésének 70. évfordulóját.

Temetéséről később intézkednek.

 

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/40553/pics/lead_800x600.jpg
Gyász,Szendi József
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?