Blogolj!

Egy hét múlva indul a Csángó Fesztivál

Hatvan kulturális esemény, ezer résztvevő, köztük moldvai és gyimesi csángók, erdélyi, felvidéki, valamint magyarországi hagyományőrző csoportok előadásai is szerepelnek az egy hét múlva kezdődő jászberényi 27. Csángó Fesztivál - Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti Vásár programjában.

A programsorozattal a csángók sorsára szeretnék felhívni a figyelmet és megismertetni minél több emberrel az évszázadok óta az anyanemzettől elszigetelten élő magyarság sorsát. Augusztus 8. és 13. között zajló fesztiválon teljes képet kaphatnak a látogatók a csángók népművészetéről. A fesztivál keretén belül lesz Fölszállott a páva gálaműsor is.

A programok között Folkmise, Magyar Lélek című gálaműsor is szerepel, aminek kapcsán gyimesi csángók, magyar hagyományőrző táncosok, énekesek és zenészek is szerepelnek a Csángó Falu című kiállítással kiegészítve. Az egymást követő népzenei koncertek és folklórműsorok kínálatát a hazai fellépők mellett Észak-Ciprusról, Grúziából, Kolumbiából, Tajvanról és Törökországból érkező külföldi együttesek vendégjátéka színesíti.

A fesztiválon fellép a Csík zenekar, a Tölcséres Banda, Ferenczi György és a Rackajam, a Festeres zenekar, a Zagyva Banda, a Sarjú Banda, a Heves Banda, a Khamoro Budapest Band, a Jászság Népi Együttes, Pál István "Szalonna" és Bandája, a Parno Graszt zenekar és a Flaska Banda. Láthatja a közönség a Cuháré Táncegyüttes, a Tisza Táncegyüttes, a stuttgarti Csöbörcsök Táncegyüttes, a szabadkai Talentum Táncegyüttes és a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Táncegyüttes előadását is. – írja az MTI.

A rendezvény keretében, augusztus 10. és 12. között rendezik meg a IV. Kárpát-Haza Magyar Konferenciát és Üzletember Fórumot a Csángó Fesztivál Alapítvány szervezésében. Az előadások témái között szerepel  például a kultúra és gazdaság egymást segítő hatása, valamint a táncművészet szerepe a Kárpát-medencei identitás megőrzésében.
    

 

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/40834/pics/lead_800x600.jpg
Csángó Fesztivál,Eseménynaptár
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?