Blogolj!

Somló Tamásra emlékeznek a Szigeten

Ma indul be igazán és tart egészen jövő hét keddig a Sziget. A szerdai napon sokakat Pink koncertje fog érdekelni, de egy fontos magyar vonatkozású programra is ma kerül sor: nagyszabású koncerttel emlékeznek Somló Tamásra.

A tavaly elhunyt énekes, zenész dalai nagyzenekari hangzásban szólalnak meg a Modern Art Orchestra közreműködésével.

Bár a Modern Art Orchestra eddigi 12 éves fennállása során dolgozott már fel a popzenébe tartozó műveket, a fókusz alapvetően a kortárs klasszikus és dzsesszmuzsika bemutatása volt. Sok esetben a zenekarunk léte inspirált alkotókat arra, hogy komponáljanak.

- mondta Fekete-Kovács Kornél, a Modern Art Orchestra vezetője, trombitása az MTI-nek.


A koncert Somló Tamás fiainak ötlete alapján jött létre a Sziget Fesztivál támogatásával. Az ikonikus, öt évtizedes karriert átfogó számokat a Modern Art Orchestra tagjai ültették át big bandre.

A szerda esti koncert műsorát a Somló ikrekkel, valamint az est rendezőjével, Novák Péterrel közösen állították össze. Elhangzanak dalok Somló Tamás korai zenészéveiből, az Omega, a Non-Stop, a Kex együttes repertoárjából, és természetesen az LGT számos slágere, valamint a szólókorszak néhány száma is felcsendül. Elhangzik mások mellett a Nem adom fel, a Gondolsz-e rám?, az Ugye mi jó barátok vagyunk vagy A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián átirata.

Fellépnek még az emlékesten többek között Bornai Tibor, Gerendás Péter, Roy és Ádám kiegészülve Köves Miklóssal, a Piramis dobosával, Charlie, az Animal Cannibals, Geszti Péter, Tóth Vera és Gabi, Frenreisz Károly, Vitáris Iván, Fatma, Kama, Peter Ogi, a Blahalouisiana, Bródy János és a Somló gyerekek.

Presser Gábor, Karácsony János és Solti János időegyeztetési okokból nem tudnak majd megjelenni az eseményen, de a tervek között szerepel egy őszi fellépés is az Akvárium Klubban.  

 

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/41102/pics/lead_800x600.jpg
fesztivál,koncert,Somló Tamás,Sziget
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?