Blogolj!

Langer Ágnes bejutott a Bartók Világverseny nagyzenekari döntőjébe

Három versenyző, köztük Langer Ágnes szerepel a Bartók Világverseny és Fesztivál szombati nagyzenekari döntőjében - közölte a szervező Zeneakadémia pénteken az MTI-vel.

A 25 éves magyar hegedűművész mellett a francia-holland Cosima Soulez-Lariviere és a japán Takagi Ririko jutott a világverseny végső fázisába, a szombati nagyzenekari döntőbe, ahol Bartók, Beethoven, Brahms és Csajkovszkij versenyműveit szólaltatják meg.

A három versenyző a csütörtöki kamarazenekari döntőből jutott tovább egy nemzetközi zsűri döntése alapján. A kamarazenekari döntőben hét művész - köztük két magyar, Langer Ágnes mellett Homoki Gábor - vett részt, mindannyian Mozart 3., 4. és 5. hegedűversenye közül választhattak. A versenyzőket a Liszt Ferenc Kamarazenekar kísérte Ménesi Gergely vezényletével.

A döntőkben Bartók mellett más szerzők versenyműveinek előadásával is számot kellett - illetve kell - adniuk tudásukról a fiatal hegedűsöknek

- mondta Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora, a verseny alapítója és ötletgazdája

A megmérettetés végső fordulóját, a nagyzenekari döntőt szombat este hallgathatja meg a közönség a Zeneakadémia Nagytermében vagy akár online közvetítésen keresztül. Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Kovács János vezényli majd. A verseny nyertesét a vasárnapi gálakoncerten hirdetik ki.

A verseny magyar versenyzője, Langer Ágnes 1992-ben Budapesten látta meg a napvilágot, hatévesen már hegedült. 2003-ban a Zathureczky Ede Versenyen, a Balys Dvarionas Nemzetközi Versenyen és a Bartók Duó Versenyen szerepelt sikerrel, majd harmadik díjat nyert a 2009-es Janklevics Nemzetközi Versenyen Szibériában, 2016-ban pedig második díjas lett a Szpivakov Nemzetközi Versenyen. 2005 óta a Hochschule für Musik Mainz hallgatója, Anne Shih osztályában tanul.

A Bartók Világverseny és Fesztivált a világhírű zeneszerző születésének 135. évfordulója alkalmából első alkalommal rendezi meg a Zeneakadémia az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A 44 ezer euró összdíjazású verseny fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Lady Valerie Solti, a zsűri elnöke Salvatore Accardo hegedűművész. 

http://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/42480/pics/lead_800x600.jpg
Bartók Világverseny,Hírek,Langer Ágnes,zene
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?