Blogolj!

90 éve született a legendás vak prímás, Zerkula János

90 éve született Zerkula János gyimesi prímás, a magyar hangszeres népzenei örökség egyik utolsó közvetítője. Aki már hallotta játszani a mestert, az tudja, hogy minden egyes alkalommal transzba tudta ejteni közönségét, függetlenül attól, hogy táncházban vagy éppen egy koncertteremben muzsikált. 

Zerkula János 1927-ben jött a világra az erdélyi Gyimesbükkön egy muzsikuscsaládban, és a Gyimesekben élt a haláláig. Látása már gyerekkorától kezdve fokozatosan romlott, végül el is veszítette. 1989 óta rendszeresen járt Magyarországra táncházakba és koncertezni, ahova többnyire felesége, az ütőgardonos Fikó Regina kísérte el, de néha sógornője, Pulika Gizella is velük tartott.

Zerkula János magával ragadó, szuggesztív előadó. Látáskárosultsága, mely öregkorára teljes sötétségbe borította szeme világát, talán még inkább felerősítette a zene személyes, teljes átéléssel történő tolmácsolásának készségét. János bácsi letisztult, vadságában is kifinomult előadói stílusában minden hangnak súlya, külön értelme van, és ez dallamait olyan éles jelenlétre készteti, hogy aki ezt a zenét hallgatja, nem tud nem odafigyelni.

Részlet Agócs Gergely Zerkula: Éles jelenlét című cikkéből

Számos rendezvény színvonalát emelte fellépésével, többek között a népzenei fesztiválon a Művészetek Palotájában, a Pécsi Folknapokon, a Petőfi Csarnokban rendezett szabadtéri folkestéken, amelyen a Szigony zenekarral közösen gyimesi csángó zenét játszottak, illetve a bukaresti Magyar Kulturális Központban, az Országos Szezonnyitó Táncházi Mulatságon a Fővárosi Művelődési Házban és a Fonó Budai Zeneházban.


Még Bereczki Csaba Életek éneke című dokumentumfilmjében is szerepelt a legendás vak énekes és hegedűjátékos, amely az erdélyi tradicionális népzenét mutatta be. A prímás elismerései közt szerepel az 1997. augusztus 20-án a Népművészet Mestere, és a 2002-ben a Mediawave nyitóünnepségén átadott Párhuzamos Kultúráért díj. Továbbá a magyar népi kultúra megőrzésére, a közösségépítő népzene és néptánc népszerűsítésére rendezett csángó folklórfesztiválon a Gyimesekben 2004-ben elismerő oklevélben részesült feleségével együtt.

A 2008. május 7-én Gyimesközéplokon elhunyt népzenész így mesélt korai éveiről Halmos Béla és Szomjas György A szívben még megvan című portréfilmjében:

Nagyon szerettem a muzsikát. De nagyon, de nagyon. Éjjel-nappal csak mindig arról álmodoztam. Aztán, hát látta sógorom, hogy van bennem, na, akarat: tehetség. Há elég pici vótam, de tették is a mozsikát a kezembe. Minden nap, de minden áldott szent reggel tíz órakor vettük a muzsikát a kezünkbe. Gyimesbükkbe születtem, édesapám meghalt, s akkor sógoromék elvettek örökbe engemet, s ő muzsikus ember vót, gyermektelenek vótak (...), ő különben fő suszter ember is vót, de nagyon szépen muzsikált lakodalmakot, bálokot, kalákákot abba'z üdőbe. Ebből jól éltünk, legyen hála az Istennek, idáig ebből éltünk meg, s osztá a suszterságból es keresett a sógorom, s '40-ben osztá elvitték háborúba, s én többet sohse láttam (...) Az első lakadalmat kilencéves koromba mozsikáltam, nénémvel, Annával. Második osztályos koromig jártam iskolába, de akkor történt egy rövidlátásom, s osztá nem es akarták sógoromék, nem kénoztak azzal, inkább a muzsikával, hogy legyen mesterség a kezembe...

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/42823/pics/lead_800x600.jpg
Erdély,néptánc,népzene,tánc,zene,Zerkula János
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?