Blogolj!

Egyedülálló honfoglalás kori leletegyüttest mutattak be

Egyedülálló honfoglalás kori leletegyüttest mutattak be szerdán a jászberényi Jász Múzeumban – közölte a múzeum régésze, hangsúlyozva: az egyik tárgyhoz hasonlóból eddig még csak egyetlen egy darab került elő a Kárpát-medencében.

Gulyás András elmondása alapján, a 10. század elejéről-közepéről származó tárgyak még tavaly tavasszal bukkantak elő a földből kitermelés közben a Jászberény melletti homokbányában. A szolnoki Damjanich János Múzeumnak Hajzer Kálmán pusztamonostori lakos jelentette a leletegyüttes darabjait, majd azokat a területileg illetékes Jász Múzeum kapta meg.

A beszolgáltatott tárgyak nagy része vasból készült, azonban kiemelkedik közülük egy csaknem 11 centiméter magas, aranyozott ezüstlemezből készült, gömbdíszben végződő, kúpos tárgy, mely egykor viselője süvegének tetejét díszíthette – tette hozzá a régész, hangsúlyozva, hogy ehhez hasonló süvegcsúcs eddig még csak egyetlen egy darab került elő a Kárpát-medencében.


Az 1890-ben Beregszászon talált, három darabban előkerült és később restaurált süvegcsúccsal ellentétben a jászberényi példány teljesen ép, és a hozzá köthető többi lelet is, így a honfoglalás korán belül is pontosan meg lehet határozni a tárgyak korát – emelte ki Gulyás András. Mint mondta, Jászberényben előkerült egy vas kengyelpár, zabla, vascsatok, vaskarika és nyílcsúcsok is. Ezen kívül találtak ezüstből készült karikát, lemezt, két pénzérmét és egy aranyozott eszüstcsüngőt is.

A régész megjegyezte, hogy valószínűleg egy honfoglalás kori, kis létszámú temetőre bukkantak, és úgy tervezik, folytatják a terület kutatását. Továbbá a leletegyüttesből a süvegcsúcsot állandó kiállításon fogják bemutatni a későbbiekben.

Fotók: MTI-Mészáros János

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/43876/pics/lead_800x600.jpg
Hírek,honfoglalás,Jászberény,múzeum,régészet
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?