Blogolj!

Szegedi papucsot mindenkinek!

A Szegedi papucsnak és hagyományának megőrzése érdekében az alapítvány elsősorban a lakosok segítségét kéri.

Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt, amelyhez 161 állam nyújtotta be csatlakozási szándékát. Magyarország 2006-ban harminckilencedikként csatlakozott az egyezményhez. A listán többek között a Mezőtúri fazekasság, a Halasi csipke, a Kalocsai és Matyói viseletek, a Mohácsi busójárás, a Bukovinai betlehemezés és a Tépéi gyékényszövés található.

A legfrissebb kezdeményezés a Szegedi papucs hagyományára koncentrál. Az ennek érdekében létrejött alapítvány elsősorban a szegedi lakosok segítségét kéri, hogy a hagyomány tovább éljen.  Az alapítvány kezdeményezi, hogy az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére felkerüljön a Szegedi papucs hagyománya. A felterjesztéshez szükséges a készítők és a használók, támogató nyilatkozatai is, és be kell bizonyítanunk, hogy a hagyomány még élő, készítik és használják. Szerencsére még létezik, hogy a menyecsketánchoz papucsot húznak és a néptánccsoportjainknak köszönhetően pedig sok papucs kopog a színpadokon is. A felterjesztéshez a Hagyományok Háza – kiemelt nemzeti intézmény – főigazgatója Kelemen László felajánlotta segítségét, hogy az igen nehéz adminisztratív munkát elvégzi az erre szakosodott munkatársuk, Tomán Zsóka etnográfus, már el is kezdte a felterjesztéshez szükséges anyagok gyűjtését.

A lakosok is hozzájárulhatnak ehhez:

Nézzék át a szekrényeket, a pincét, a padlást, vegyék elő a papucsaikat, fotózzák le, ha van az esküvőjükről fényképük, küldjék el és küldjenek hozzá leírást is. Írják meg, hogy milyen emlékek fűzik a papucsukhoz, mit jelent ma egy szegedinek Szegeden a szegedi papucs?  Vásárolnának-e hagyományos, vagy a továbbgondolt változatokból? Küldjék el nekünk mind ezeket, és mi csatoljuk a kérvényünkhöz.

Ez a felterjesztés egy közösség felterjesztése kell legyen, csak így lehet bekerülni a nemzeti jegyzékbe, a Szegedi Papucsért Alapítvány csak a kezdeményező és a formát adja hozzá.

Aki papucsot szeretne felajánlani, az Alapítvány gyűjteményébe, elküldheti postán, vagy személyesen, vagy átveszik helyben.

www.szegedipapucs.info oldalon, a Felhívás menüben található és letölthető nyilatkozat kitöltését követően kell eljuttatni a dokumentumot elektronikus vagy postai úton:

e-mail cím: szegedipapucs.info@gmail.com

posta cím: 6722 Szeged, Kálvária Stg, 14. Szeged Táncegyüttes

személyes leadás:  6722 Szeged, Kálvária Stg, 14. Szeged Táncegyüttes, Gombos András etnográfus, együttes vezető +36/70/2812898

 

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/46255/pics/lead_800x600.jpg
Hírek,Szeged,Szegedi papucs,UNESCO
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?