Blogolj!

Makovecz tervei alapján bővítik a makói fürdőt

Kormányzati támogatásból, mintegy 9,5 milliárd forintból fejlesztik a makói fürdőt a Makovecz-örökség keretein belül.

Családi és élményzóna, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, valamint napozóteraszos nyári öltöző épül, látványkonyhákkal, kültéri élményelemekkel és zöldterületekkel a Maros-parti városban, ahol a beruházásnak köszönhetően nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas lesz az épületegyüttes. A melegítőmedencével ellátott uszoda pedig a térség 16 településének úszásoktatását is ki tudja szolgálni majd.

A fürdő bővítése a város történetének egyik legnagyobb beruházása, amely hosszú távon meghatározza a település jövőjét. A kormány döntése alapján a makói önkormányzat idén 1,955 milliárd, jövőre 4,714 milliárd, 2020-ban pedig 2,830 milliárd forint támogatást kap a turisztikai beruházásra.

Makovecz Imre, az élő építészet atyja

Az organikus építészet egyik megteremtője, akinek munkáit nemzetközi szinten is elismerték. Épületei egyedi és különleges színt vittek az építészet világába, rendhagyó stílusának köszönhetően alkotásai nem csak szakértői szemmel, hanem laikusként is egyből felismerhetők.

Makovecz Imrének tizenkét épülete található Makón, ezek közül a legnagyobb a 2012-ben elkészült fürdő. A fürdő fejlesztésének terve már 2015-ben elindult, így az építész eredeti terveit és, a Makovecz-örökséget figyelembe véve bővül tovább.

A Makona Tervező Iroda a kiviteli terveket várhatóan márciusra készíti el, ezt követően írhatják ki a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre, amely jövőre indul, a beruházás pedig 2020 végére fejeződik be.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/46665/pics/lead_800x600.jpg
fejlesztés,makói fürdő,Makovecz Imre
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?