Blogolj!

A katolikus egyház közreműködésével szervezik Marx 200. születésnapját szülővárosában

Marx Károly születésének 200. évfordulójára készülnek a németországi Trierben, a bicentenáriumi eseményeket a katolikus egyház közreműködésével szervezik. A születésnapi megemlékezésen a filozófus leszármazottai is jelen lesznek. 

A kommunizmus szellemi atyjának számító filozófus múzeummá alakított egykori trieri szülőházában két ükunoka, Frédérique és Anne Longuet-Marx részvételével nyitják meg az új állandó kiállítást május 5-én. A Marx Károly születésnapjára időzített esemény "családi ünnepség lesz" - idézte az emlékházat (Museum Karl-Marx-Haus - KMH) működtető Friedrich Ebert Alapítvány (FES) munkatársát, Oliver Schaelt a Rheinische Post című lap.

A Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) közel álló FES a városvezetéssel, Rajna-vidék-Pfalz tartomány kormányával és a trieri római katolikus egyházmegyével nagyszabású rendezvénysorozatot szervez a 200. évfordulóra. A sorozat tavaly, a filozófus születésének 199. évfordulóján kezdődött, amikor a KMH udvarán felavatták Marx Károly mellszobrát, amelyet évtizedekkel korábban készített 1981-ben elhunyt dédunokája, Karl-Jean Longuet, és a család adományozott a múzeumnak.

Karl Marx trieri szülőháza

A bicentenáriumi rendezvények középpontja a KMH új állandó kiállítása, amely a digitális átalakulás követelményeihez igazodva mutatja be Marx Károly életét, gondolkodását és filozófiája hatását. Így például a látogatók akár szelfit is készíthetnek a "virtuális Marx" társaságában. A tartalmat tekintve a legnagyobb újítás, hogy a marxi ideológia hatástörténetének bemutatása nem fejeződik be a kelet-közép-európai kommunista rezsimek 1989-es bukásánál, hanem eljut egészen 2007-2008-ig, a legutóbbi globális pénzügyi válság elmélyüléséig.

A kiállítás köré konferenciákat, könyvbemutatókat, filmvetítéseket, előadásokat, beszélgetéseket és sok egyéb rendezvényt szerveznek, az általános iskolásoktól a hatvan éven felüliekig valamennyi korcsoportot megcélozva. 

A FES a száznál is több külföldi irodájára támaszkodva a világ számos pontján tervez még eseményeket az évforduló alkalmából, hamarosan külön honlapot indít karlmarx2018.de címen, a Twitteren pedig a #marx2018 címkével látja el az emlékévről szóló bejegyzéseit, programajánlóit.

Marx Károly filozófus, közgazdász és szociológus volt, 1818. május 5-én született Trierben, és élete első 17 évét is a Németország nyugati részén, a luxemburgi határ térségében fekvő városban élte le.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/47163/pics/lead_800x600.jpg
Hírek,Karl Marx,kiállítás,Németország
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?