Blogolj!

Lóháton hódítjuk meg Hollywoodot

Tóth Marcell

Olyan szuperprodukciókban szerepelt kaszkadőrként, hajtóként Gyurkovits Róbert, mint a Ben Hur, a Karib-tenger kalózai és a Kincsem. Egy Csongrád megyei faluban, Csengelén élő lótenyésztő, hajtó, lovaskaszkadőr először a Blogstarnak mesélt filmes munkáiról.

Hogyan jutott el az első filmforgatásig? Miként lehet valakiből lovaskaszkadőr, egy olyan személy, aki bemutathatja a tudását lovaival egy hollywoodi vagy egy magyar szuperprodukcióban?

Nagyon-nagyon könnyen, mondhatnám most már, de akkoriban, hat-hét évvel ezelőtt ez nehéznek tűnt. Egy szerencsétlen véletlen folyamán kerültem bele ebbe a körforgásba, egy lovasversenyen történt balesetem eredményeképpen. Odajött egy első látásra nem túl szimpatikus ember, azt mondta, hogy szeretné ezt látni még egyszer. Visszakérdeztem: mi az, amit szeretne látni? Azt, hogy felborulok egy versenyen? Igen, válaszolta, ezt szeretné látni élőben is, ugyanis ő egy filmproducer. Így indult el a filmezés.

Melyik volt az első alkotás, amelyben szerepeltek?

Az első jelentősebb amerikai film, amiben önállóan szerepeltünk, a Magyarországon forgatott Hercules film volt. A főszerepet Dwayne Johnson játszotta.

Fotó: Tóth Marcell

Hogyan lehet egy filmforgatásba bekerülni? Mi szükséges ahhoz, hogy egy produkcióhoz elnyerjék a megbízást?

Nehezen lehet bejutni, nagyon erős szűrőn kell átesni. A producerek, illetve a rendezők borzalmasan odafigyelnek arra, persze a pénzük megtérülése mellett, hogy azok az emberek, akik mennek, mindig hozzák az általuk elvárt maximális teljesítményt. Válogatás esetén általában kérnek egy promóciós filmet tőlünk, ezzel tudjuk úgymond eladni magunkat. Ha meg tudod ezt csinálni, akkor mutasd is be! Nagyon sok jó lovas nemzet, lovas kaszkadőr van, és ebből a körből próbálnak mindig válogatni. Egy filmben egy lovas kaszkadőr csapat hajt végre szinte mindent, és ebben a trükklovaglástól kezdve az akciójelenetekig mindent meg kell tudni csinálni. Mostanra a válogatás mellett ma már ajánlás útján is be tudunk kerülni egy-egy forgatásra.

Mennyi, a Juhász Teamhez hasonló, csapat versenyzik egy-egy megbízásért?

Magyarok részéről szinte csak mi jöhetünk szóba, főleg ha fogatos filmekről van szó. Igaz, a világon és Európában sincs túl sok vetélytársunk e téren. Talán spanyolok vannak még, akik tudnak, de ők inkább a lovaglással, és nem fogathajtással foglalkoznak. Egy-két angol és amerikai csapat van, aki erre hajlandó és meg tudja valamilyen színvonalon ezt csinálni. Azonban reméljük, hogy mi leszünk a legjobbak mindig.

Hogy oldják meg a szállítást, hiszen nem mindig Magyarországon van a forgatás?

Európán belül kamionokkal, teherautóval szállítjuk a lovakat, persze megfelelően kialakított lószállítóval, ami a lovak kényelmét és igényeit maximálisan kielégíti, betartva a pihenőidőket, mert nagyon nagy szükség van erre. Nem várható el egy lótól, hogy teljesen bezárva üljön vagy álljon a teherautón, akár két napig is. Lehetetlen lenne, mi emberek sem tudnánk ezt kibírni, így a lótól sem várhatjuk el.

Hatalmas hangyabolyra hasonlít egy filmforgatás egy külső szemlélő számára. Hogyan bírnak egyeztetni, hogy a kaszkadőrökkel, vagy más állatok idomáraival is minden működjön? A Kincsemben például az önök lovai mellett egy macska is jelentős szerepet kapott…

Igen, nagyon össze kell tudnunk dolgozni, igazi csapatmunkára van szükség. Vannak a kaszkadőrkoordinátorok, a lovasirányítók, akik minden nap megbeszélik a következő napi teendőket – minden apró részletre kiterjedően. Így mindegyik fél tudja, hogy a holnapra hogyan kell felkészülni, mit kell elmondani az embereknek, hogy melyik ló mire alkalmas. Van egy előirányzat, hogy melyik napokon miket kell felvenni, és ha sikerül, akkor aztán a nap végére mindenki teljesen elégedett lehet.

Fotó: Tóth Marcell

Mi volt a karrierje során a legnagyobb kihívás, amellyel meg kellett küzdenie?

Legnagyobb kihívásnak talán a Robin Hoodot éreztem. Az jelentett olyan kihívást, ahol lovakat kellett kiképezni és elég speciális dologra. Ezek voltak azok, dehát számos ilyen dolog van. A Robin Hood, a Ben Hur, a Herculesben, mind-mind speciális dolog, amit egyébként egy ló nem tenne meg önszántából, de így azért együttműködésre lehet bírni.

Mi kell ahhoz, hogy a ló megbízzon Önben?

Ehhez először is szükséges egy minimális szakmai tudás, azaz tudni kell „lóul”. Profán módon úgy mondhatnánk, hogy nagyon nehéz rávenni egy ösztönlényt a saját ösztöneivel ellentétes dolgok megtételére, és ennek eléréséig nagyon sok - éjszakai, nappali – munka vár, ugyanis a filmek jelentős részében a lovas jelenetek éjszaka, esőben zajlanak.

Hogyan lehet rávenni a lovat arra, hogy leküzdje a félelmeit? A tüzet, a ragadozókat, a vizet, mindazt, ami számára ismeretlen?

Itt feltétel a maximális bizalom a tréner, illetve a hajtó felé. Ez elengedhetetlen, enélkül nem tud mindez működni. Hogyha egy idő után megbízik a hajtóban, onnantól kezdve a ló bármire hajlandó - ezért tartom az egyik legszebb és legnehezebb szakmának hivatásomat.

A lovak szoktatása a tengerhez a Ben Hur forgatásán. Fotó: Gyurkovits Róbert

Neves hollywoodi és magyar sztárokkal dolgozott együtt. Milyenek voltak munkatársként, magánemberként?

Segítőkészek, együttműködőek, és igazából jófejeknek mondhatnám őket, Jamie Foxx családjával érkezett a forgatásra, a gyerekei is ott voltak. Jó volt látni, ahogy velük beszélgetett, sakkozott a forgatás szüneteiben. Nagyon közvetlen és jó kapcsolat alakult ki a kaszkadőrök és a szereplők között, és a rendezővel is szinte baráti viszonyba sikerült kerülni.

Említette, hogy részt vett a 2016-os Ben Hur forgatásán is. Milyen élmények maradtak meg Önben?

A kocsiverseny forgatása tartott a legtovább, heteken, sőt hónapokon keresztül vettük fel. Sikerült találkoznom azzal a hajtóval, aki az ’59-es Ben Hurban hajtotta a fehér lovakat. A 89 éves olasz kaszkadőrrel sikerült beszélgetni. Elárulta, hogy a filmben az arab lovak, ugyanúgy lipicaiak voltak, mint ahogy most is.

Melyik lesz a következő alkotás, ahol Önöket láthatjuk?

Következő filmünk forgatását Törökországban kezdjük, és egy galopp ló történetéről szól majd az alkotás.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/47688/pics/lead_800x600.jpg
Ben Hur,film,Gyurkovits Róbert,Interjúk,kaszkadőr,lovas
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?