Blogolj!

65 éve hunyt el a lövészárkok ,,fűzfapoétája", vitéz Somogyváry Gyula

Azt szoktam mondani, hogy akit mind a német Gestapo, mind a magyar Államvédelmi Hatóság méltónak talál az elhurcolásra, rossz ember nem lehet. S valóban, Somogyváry Gyula, avagy Gyula diák munkássága ma már részben elavult, hiszen elvein, (s sajnos) erkölcsein túllépett az idő, azonban újraolvasásra, emberségtanulására méltóak regényei, versei.

Na de ki is ez a rejtélyes, elfeledett alak? 1895-ben, a Sopron vármegyei Fülesen (jelenleg Ausztria) született Gyula diák, azonban a máig horvát többségű, jelentős német kisebbséggel rendelkező falu plébánosa ekkor még a Freissberger Gyula nevet írta be az anyakönyvi nyilvántartásba. A német származású család pár év múlva tovább költözött Somogyvárra, az édesapa a Széchenyi-uradalomban vállalt munkát.

Már fiatalon megmutatkozott a tehetsége, 13 évesen jelent meg első munkája egy vidéki lapban. Apja halála után Pestre költözött, és megvalósította álmát: hírlapíró lett, a kultúra, az irodalom aktualitásairól számolt be. 1914-ben önként jelentkezett a frontra, a 29-es honvédekkel vonult ki, 1915 közepétől frontszolgálatot teljesített. Előbb zászlós, majd hadnagy s főhadnagyként szerelt le.

36 hónap az első vonalban, emlékek fejében, szuvenírek mellén, Ferenc József király Kisezüst Vitézségi Érme, tisztként meg a III. osztályú Katonai Érdemérem, a „Verdienst”.

Természetesen minden medáliája hadiszalagon, vérvörös textil fehér csíkokkal szabdalva. 1929-ben Horthy Miklós kormányzó vitézzé avatta Volhínia, Bukovina, Isonzó hősét, számtalan győztes csata résztvevőjét, egy vesztes háború – egyáltalán nem néma – tanúját.

Műveiben megjelenik a Horthy-kor revizionizmusa és empátiája a „visszacsalogatni” kívánt nemzetiségekkel kapcsolatban. A fiumei olasz kislány, Matej, a szlovák szolga, a megkéselt román baka, a magyarokat gyűlölő horvátok, akik ellenünk, sőt a Károlyvárosban állomásozó honvédek ellen szervezkednek is,

szívük mélyén mind jó emberek a trianoni ország kisebbségei. Ha rosszat tesznek, csupán megtévedtek,

pár szép szó, és felismerik, hogy kihasználta őket a külső és/vagy belső (mármint a Magyar Királyságon kívüli, de a Monarchián belüli) ellenség. A kommunista oroszok (de nem a volt cáriak, vagy az orosz megszállás alatt lévő lengyelek!), a gyáva csehek, a vad szerbek (kik nem szabadságot akarnak Horvátországnak, hanem maguknak megszerezni földjét) ármánykodnak – állítja Somogyváry Gyula. Habár időlegesen, átmenetileg a frontkatona ezeket legyőzi, érzik, hogy valami magasabb van felettük, és ez nem az Isten, akihez fohászkodnak. Győzünk Szerbiában, Montenegróban, Oroszországban, Románia meghunyászkodik, közel a győzelem. Mégis

úgy gondolják, valami rág belülről, a Hinterland (hátország) erkölcse összeomlóban. De majd ha ők hazatérnek, városi legényekből újból tősgyökeres kemény magyar parasztokká válnak, felszántják az országot, a földjét pedig bevetik a boldogság magjával.

A mai kor számára ezek nem mások, mint a korabeli politikai kommunikáció elemei. Azonban Somogyváry minden bizonnyal tényleg hitt benne: talán még Mauthausen koncentrációs táborában és az ÁVH pribékjei között is a szabad Nagy-Magyarországról álmodott.

Ez az álmodozás más regényeiben érződik. A Rajna ködbe vesző lovas katonája, aki az 1686-os török elleni háború elején egy meghódítandó országot lát e földben, majd szívébe zárja népe sorsát, aki egy ismeretlen lány okán menekül el, menekíti szívét e távoli tájékra, s lesz deákból marcona zsoldos katona, majd egy másik pusztai szép arcú okán ekét toló jobbágy, szívében pedig németből magyar. Mintha

Freissberger Gyulát látná az ember, aki a Nagy Háború poklában válik végleg Somogyváryvá.

A két háború között sorra írta történelmi regényeit. A török kor, az azt követő felszabadító háborúk, a reformkor, 1848-1849 - mind feldolgozásra méltó téma, és ő meg is írta. Közben 1928-ban a Magyar Rádióhoz került, s egészen az irodalmi igazgatói posztig vitte, neki köszönhetjük a „hangjáték" kifejezést. A Petőfi Társaság tagja lett, majd a médiában és az irodalomban elért sikerek" után politikai pályára lépett, a kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja jelöltjeként 1935-ben, majd 1939-ben is képviselővé választották Csornán.

Német származása ellenére nem szívlelte a nácik terjeszkedését. A háború alatt Kádár Gyula vezérkari ezredes alatt szolgált a Vezérkari Főnökség Nemzetvédelmi Osztályán tartalékos századosként, és ott sem tartotta magában véleményét, hiába figyelmeztette őt parancsnoka.

1944. március 21-én elsők között hurcolta el a Gestapó, koncentrációs táborba került. Jellemző módon a németek annyira siettek az elfogatásával, hogy csupán utólag fogadtatták el a lépést a magyar szervekkel:

előbb a cselekvés, aztán a törvényesség (látszata). A szovjetek 1945-ben számára sem a felszabadulást, maximum a kiszabadulást hozzák el. Hiába dolgozott, nem jelenhettek meg munkái, pedig ekkor írta meg ,,A vihar a levelet...” c. regényét, amely egy Donnál férfivá érett gépészmérnök szemszögéből mutatta meg a keleti front és a háborúba sodródás embertelenségét.

1950-ben betiltották összes munkáját, majd még ugyanezen évben bármiféle vádemelés nélkül Kistarcsára internálták.

1953. február 12-én az államvédelem rabszállító autójában érte a halál, a kórházba már nem jutottak el vele.

1
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/48415/pics/lead_800x600.jpg
irodalom,Portré,Regény,Somogyváry Gyula,világháború
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Gabor Barna 2018-02-19 16:37:24
Szomorú sors,de az én családomnak is jutott bőven.............
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?