Blogolj!

Elhunyt Tahi Tóth László

A Vígszínház közlése alapján 74 éves korában elhunyt Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész. 

A Jászai Mari-díjas színművész még 2017 január 21-én lett rosszul a József Attila Színházban előadás közben, de ennek ellenére is végigjátszotta a darabot, utána azonnal kórházba szállították, ahol később agyműtétet is végeztek rajta. Ezt követően a rehabilitáció fél évig tartott a színésznek, és csaknem kilenc hónapos kihagyás után, októberben újult erővel tért vissza a színpadra.

Tahi Tóth László akkor azt mondta a Borsnak:

Nagyon jól vagyok, különösen, hogy újra játszhatok! A közönség is nagyon jó volt ma este, külön megtapsoltak a végén, ez külön is nagyon jól esett nekem.

Sajnos azonban 2018 februárjában újra rosszabbodott az állapota, de ekkor a család már nem közölt részleteket.

Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten, 1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, azóta a Vígszínház társulatának tagja volt. Az évtizedek során a színdarabok mellett természetesen számos filmben és tévéjátékban is megcsillogtatta a tehetségét. 

(Fotó: facebook.com)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/48965/pics/lead_800x600.jpg
film,Gyász,színház,Tahi Tóth László
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?