hirdetés
Blogolj!

Marton László újra rendezne

A még ősszel kirobbant szexuális zaklatási botrány miatt a nyilvánosság elől eltűnt Marton László most visszatért, és készen áll a rendezésre. Úgy tűnik, több színház már dolgozna is vele.

A Sárosdi Lilla által beindított zaklatási lavina Marton egyből elsöpörte pár hónappal ezelőtt. Akkor bemutatóit lefújták, az MMA és a Vígszínház pedig kirúgta.

Marton Lászlót a Vígszínház kirúgta, az MMA pedig felfüggesztheti

Marton László kezdeményezte a Magyar Művészeti Akadémiában viselt tagságának felfüggesztését. Az MMA november 3-i ülésén dönt majd. A Vígszínház pedig közleményt adott ki a rendező távozásával kapcsolatban. Várhatóan elfogadják Marton kérését, ami a szabályok szerint 18 hónapig tart majd. A rendező eddig a Színház és Filmművészeti Egyetemen felmondott. Az egyetem rektora, M.

Most viszont már teljesen másról szólnak a hírek: Marton rendezni szeretne, és a Veszprémi Petőfi Színház, illetve a Rózsavölgyi Szalon is vinné magával a rendezőt. Zimányi Zsófia vezető azt nyilatkozta, hogy már a darabról zajlanak a tárgyalások, szóval rendezés biztos lesz. Zimányi fontosnak tartotta kiemelni, hogy a támadásoktól nem tart, ugyanis ők kiállnak Marton mellett és a felé irányuló vádaskodásokat igazságtalannak tartják.

A Petőfi Színház vezetője, vagyis Oberfrank Pál is igent mondott Martonnak, és már a közös jövőre koncentrálnak.

Számtalan, mai is nagy sikerrel játszott rendezése után a jövő évadban átadja nagyszerű szakmai tudását a Veszprémi Petőfi Színház társulatának és közönségének. Elkezdtük a közös munkát, a jövő évad előadásának tervezését.

(kép: szinhaz.org)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/49226/pics/lead_800x600.jpg
Hírek,Marton László,színház,zaklatás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?