Blogolj!

Tavasz, fesztivál, különlegességek, Eszterháza

Kecskés István

Elkezdődött az Eszterházi Vigasságok koncertsorozata a fertődi Esterházy-kastély Marionettszinházában.

Idén igazán különlegesen indult a sorozat, hiszen nemcsak a harminc éven át Fertődön élő Haydn munkásságához kötődő művek csendülnek fel, hanem az első hangversenyt egy nappal Arany János születésének évfordulója után egy nappal rendezték, vagyis az "Arany János esete a beatboxszal" című előadás az Arany-év fertődi lezárása is volt. 

A műfajok ötvözése, vagyis Arany költészetének összehozása a modern zenei stílusokkal hozhatja igazán közel a fiatalokhoz a klasszikus magyar irodalmat. Az előadást Kováts Kriszta énekes álmodta meg és hozta létre Szirtes Edina Mókus előadóművész, zeneszerzővel a különböző művészeti ágakat egyesítő Arany-óra projektet, mely az egyik legnagyobb magyar költő legismertebb balladáit dolgozta fel. Az előadásban elhangzott Szörényi Levente híres ballada-feldolgozásának átirata is.

Klasszikus szavak, nagyszerű gondolatok és modern stílus – ez a három határozta meg a XXI. századi színházi élményt. A koncerten fellépők ötvözték az acapella műfaját a népzenével, ami ugyancsak egyedivé, különlegessé és szinte megismételhetetlenné tette az előadást. Emellett természetesen a beatbox is modern hátteret adott a drámai előadásoknak. Arany János kiemelkedő művei közül a Mátyás anyja, a Vörös Rébék, az Árva fiú, a Hídavatás, az Éjféli párbaj, a Zách Klára, a Tetemrehívás, a Népdal, A walesi bárdok és az Ágnes asszony című ismert balladák hangzottak el ilyen különleges körítéssel. 

A koncertkülönlegességek sorozata március 25-én folytatódik majd, amikor a "Barokk-kérdés" megoldását keresik majd. Akkor Simon Standage angol hegedűművész, továbbá az Eszterházán rendszeresen fellépő Vashegyi György és az általa alapított Orfeo Zenekar ezúttal Bach, Händel és Vivaldi legismertebb műveit - köztük a Négy Évszakot – szólaltatja meg korhű hangszereken.

A Tavaszi Fesztivál zárásaként április 21-én a spanyol származású, Kanadában élő José Franch-Ballester klarinétművész és a világhírű amerikai Dover Quartet ad koncertet a Marionettszínházban. 

Eszterházán nemcsak egyszerű koncerteket rendeznek, hanem felejthetetlen élményt és felszabadult kikapcsolódást is kínálnak. Éljünk vele!

 

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/49419/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?