Blogolj!

Szeretik Márait, Kosztolányit a franciák

A szalon 2012-ben. Illusztráció: Wikipédia

És talán hamarosan még többen fogják őket kedvelni: öt év után ismét önálló standdal jelenik meg Magyarország a Párizsi Könyvszalonon (Salon du livre de Paris), amelyet március 16. és 19. között rendeznek meg több mint ötven nemzet részvételével.

Jelentős eredmény, hogy Magyarország újra képviselteti magát Európa és a frankofón világ egyik legfontosabb könyvvásárán, amely évente mintegy 150 ezer látogatót vonz a Porte de  Versailles vásárvárosba - mondta el az MTI-nek a magyar programot szervező Párizsi Magyar Intézet igazgatója.

Havasi János hozzátette: a KKM-Balassi Intézet Publishing Hungary programja segítségével megvalósuló magyar részvétel azért is fontos, mert a francia kiadók az utóbbi években sem szüneteltették a magyar szerzők műveinek megjelentetését: az elmúlt esztendőkben legalább száz új francia fordítást adtak ki magyar szerzőktől.

Igen kedveltek Franciaországban az olyan magyar klasszikusok, mint Márai Sándor, Krúdy Gyula vagy Kosztolányi Dezső, de természetesen a kortárs írók közül is sokak munkáit lefordították a közelmúltban. Szerencsére nyolc-tíz olyan fordító is dolgozik Párizsban, akik anyanyelvi szinten képesek átadni a magyar szerzők nyelvi finomságait - jegyezte meg.

Havasi János beszámolója szerint az idei Salon du livre magyar pavilonjában az irodalomkedvelők megismerhetik a magyar klasszikus és kortárs szerzők francia fordításban megjelent műveit a szépirodalomtól kezdve a tényirodalmon át az albumokig és szótárakig, valamint találkozhatnak Tolnai Ottó Kossuth-díjas költővel, és a kortárs magyar próza három generációjának képviselőjével: Bodor Ádámmal, Hász Róberttel és Totth Benedekkel.

Az írók, költők francia kiadójukkal, fordítójukkal vagy újságírókkal beszélgetnek majd a Könyvszalonon, amelyhez kapcsolódóan a Párizsi Magyar Intézetben is lesznek rendezvények. Március 17-én Perényi Miklós csellóművész játékával színesített irodalmi estet tartanak, ahol klasszikus és kortárs magyar irodalmi alkotások legjobb francia fordításaiból hallhat részleteket a közönség, március 19-én pedig a Könyvszalonon résztvevő négy magyar szerző tart irodalmi estet az intézetben - közölte Havasi János.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/49722/pics/lead_800x600.jpg
Hírek,könyv,Párizsi Könyvszalon
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?