Blogolj!

Szexszoba és idomítás: nagyon kemény dolgokkal vádolják az amerikai énekest

R Kelly R&B énekes eddig sem volt valami visszafogott, ha szexről volt szó. Most viszont nagyon kemény vádakkal hozakodott elő volt barátnője.

A BBC dokumentumfilmjében mesélt Kitti Jones, Kelly volt nője olyan bizarr dolgokról, mint szexszoba (vagy szexkamra) és kiskorúak idomítása. Jones azt mondja, hogy abban a két évben, amíg együtt volt az énekessel, őt is rendszeresen zaklatta és kényszerítette szexre, illetve találkozott azzal a lánnyal is, akit az énekes 14 éves kora óta arra idomított, hogy minden igényét kielégítse. A groteszk helyzet még azzal is fokozódott, hogy egyszer Jonest és az idomított lányt egyszerre kényszerítette szexre úgy, hogy a nők egyformán voltak felöltöztetve és ugyanúgy mozogtak, beszéltek.

Az ex szerint az idomításról maga Kelly beszélt neki, „dugó kisállatkának” nevezte a lányt. Jones egyébként már 2017-ben is beszélt a Kellyvel kapcsolatos erőszakról, akkor rugdosásról is szó esett. A nő állítólag azért kapta a rúgásokat, mert rákérdezett az énekes 2008-as gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyére.

Kelly-t ugyanis 10 évvel ezelőtt gyermekpornóval vádolták meg, vagyis, hogy filmre vette, ahogy egy 14 éves lánnyal szexel. Ekkor a bíróság nem találta bűnösnek.

R Kelly egyelőre nem reagált a vádakra.

(kép: complex.com)

Címkék: Hírek, zaklatás, zene
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/50453/pics/lead_800x600.jpg
Hírek,zaklatás,zene
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?