Blogolj!

Többmilliárdos adományt kapott a Magyar Nemzeti Galéria

Történelminek is tekinthető az az adomány, amit most kapott a Magyar Nemzeti Galéria, ugyanis Moholy-Nagy László Architektúra/Konstrukció kék alapon című festmény került most az intézmény birtokába. A festmény több milliárdot ér.

A 20. század legismertebb magyar képzőművészének remekművét a New York-i The Salgo Trust for Educationtől kapta a galéria. A rendszerváltás óta a legnagyobb értékű egyedi műtárgyadomány ha a szabadpiacra kerülne, több milliárd forintot érne - mondta Baán László, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.

Az alkotás komoly hiányt pótol, ugyanis Moholy-Nagy László (1895-1946) 1919-es emigrációja utáni életművéből egy festményt sem őriztek eddig Magyarországon.

Az alkotást olyan intézmények szerették volna megszerezni, mint a New York-i Metropolitan Museum vagy a chicagói Art Institute, az alapítvány azonban a Magyar Nemzeti Galériát tartotta a legmegfelelőbb kiállítási helyének.

Ennek oka egyrészt az volt, hogy Moholy-Nagy 1920 utáni korszakából egyetlen alkotást sem őriztek Magyarországon, másfelől ennek a munkának a rendkívüli művészettörténeti jelentősége indokolta a magyarországi adományozást - mondta a művészettörténész. Ifj. Botár Olivér elmondása szerint ugyanis a konstruktivista kép hátoldalán néhány éve felfedeztek egy lemeszelt dadaista alkotást, a Vasútkép szántófölddel és a 3-as számmal elnevezésű kompozíciót.

Baán László, az MNG főigazgatója és ifj. Botár Olivér,

Ez, valamint a képhez használt festék elemzése arra utal, hogy Moholy-Nagy 1921 végén készítette az Architektúra I-et, valószínűleg első konstruktivista festményeként. Ifj. Botár Olivér elmondta, hogy Moholy-Nagy László remekműve méltó helyre, az MNG avantgárd szekciójába kerül, Uitz Béla, Bortnyik Sándor és Tihanyi Lajos képei mellé.

A festményt péntektől tekinthetik meg a Nemzeti Galéria látogatói.

Nicholas M. Salgo magyar származású amerikai üzletember – 1983 és 1986 között az Egyesült Államok magyarországi nagykövete – 1991-ben hozta létre a The Salgo Trust for Educationt azzal a céllal, hogy a 20. századi magyar képzőművészet értékeire a nemzetközi művészettörténet figyelmét is ráirányítsa. Moholy-Nagy László festményét 1988-ban vásárolta a Christie´s aukciósház árverésén.

(képek: Balogh Zoltán-MTI)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/51170/pics/lead_800x600.jpg
festmény,Hírek,Magyar Nemzeti Galéria,Moholy-Nagy László
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?