Blogolj!

Elhunyt az egykori filmsztár, aki Észak-Korea foglya volt

Csoi Un Hi ünnepelt színésznő volt a hatvanas évek Dél-Koreájában, ami szerencsétlenségére az észak-koreai rezsimnek is feltűnt.

A színésznő hétfőn halt meg 91 évesen. Bár neve itthon nem ismerős, de története esetleg annál inkább. Mert a nyugati világ nem filmjeiről ismerte igazán Csoi Un Hit, hanem kalandos és nem épp szokványos életútjáról.

Csoi Un Hi a hatvanas-hetvenes évek híres filmcsillaga volt Dél-Koreában, mintegy 130 filmet forgatott férjével, Sin Szang Ok filmrendezővel, ám a hetvenes évek végére, már nem ment olyan jól a biznisz, ráadásul férjétől is elvált. Élete ekkor ért fordulóponthoz, ugyanis Észak-Koreában viszont nagyon is odavoltak érte, így el is rabolták, hogy ott filmezzen tovább.

A Kim Dzsong Il produkció című könyv ír erről a rendkívül bizarr sztoriról, amiből kiderül, hogy Csoit a hetvenes évek végén állítólagos hongkongi üzletemberek rábeszélték, hogy utazzon Hongkongba, és alapítson filmvállalatot. Amikor megérkezett, elkábították és elrabolták. Nyolc nappal később Phenjanban egy luxusvillában tért magához, amit attól kezdve folyamatosan őriztek. Az ő keresése közben férje is erre a sorsa jutott, így Észak-Koreában voltak kénytelenek filmeket gyártani Kim Dzsong Il kénye-kedve szerint.

Kim Dzsong Il nagy filmrajongó hírében állt, és különösen szerette a hollywoodi filmeket. Azt remélte, hogy a filmes "vendégei" tudnak majd olyan produkciókat készíteni, amelyek versenyképesek lesznek a nemzetközi piacon. Nyolc év alatt a pár elnyerte Kim Dzsong Il bizalmát, és a diktátor elengedte őket Bécsbe, hogy reklámozzák a filmjeiket. Csoi Un Hi és férje persze megérkezésük után egyből politikai menedékjogot kértek az osztrák főváros amerikai követségén. Tíz évig éltek száműzetésben, mire 1999-ben visszatérhettek Dél-Koreába, ahol Sin 2006-ban elhunyt.

Észak-Korea persze sohasem ismerte el, hogy elrabolta volna a filmes párt, a hivatalos indoklás szerint ők kerestek ott menedéket (mert ugye nyilvánvalóan Észak-Koreában keresne bárki bármit, pláne ugye menedéket).

Történetüket világszerte érdeklődés fogadta, 2016-ban The Lovers and the Despot címmel film is készült belőle.

Csoi halálát Dél-Korea-szerte gyászolják kollégái és a közönség. Temetését csütörtökön tartják Szöulban.

 

Címkék: film, Gyász, Hírek
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/51405/pics/lead_800x600.jpg
film,Gyász,Hírek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?