Blogolj!

Ne tévesszen meg senkit a „bús magyar valóság”

A Várkert Bazár egyik igazán egyedülálló kiállítása első látásra talán szomorkásnak, melankolikusnak tűnhet. Viszont ha jobban belemélyedünk a huszadik századi magyar festők krémjének munkásságába, egy igazán érdekes és fontos világ részesei lehetünk.

Talán ez így túlzásnak látszik, pedig egyáltalán nem az. A Vásárhelyi művészélet 1900-1990 című tárlat festményeket, szobrokat, grafikákat és plasztikákat felvonultató korrajz (egy kis képzavarral élve). A huszadik század elején összeálló hódmezővásárhelyi művészcsoport jeles képviselőivel (Tornyai János, Rudnay Gyula, Endre Béla, Pásztor János), a két világháború közötti vásárhelyi művészélettel, a később kialakuló mártélyi művészteleppel és az 1954-től induló hódmezővásárhelyi tárlatok korszakával  (Kohán György, Kurucz D. István, Németh József, Szalay Ferenc) kiegészülve közel száz évet ölel fel. Egy olyan száz évet, ami történelmi és társadalmi szempontból igen fontos, ennek következtében pedig elkerülhetetlen, hogy ne hasson ki a művészetre, az alkotásra és természetesen magukra az alkotókra.

Ezt a folyamatot örökíti meg a kiállítás is, minden szomorúságával, bizakodásával, modernségével és kísérletezéseivel.

A nyugat-európai irányzatokat ismerő és gyakorló művészek fő „központjai” Kecskemét és Hódmezővásárhely voltak. Kecskeméten Iványi Grünwald Béla vezetésével hoztak létre művésztelepet, Hódmezvásárhelyen pedig Endre Béla volt az, aki összefogta az alkotókat és támogatta a képzőművészet „áramlását” Tornyai Jánossal kiegészülve, aki Párizsból hazatérve hozta magával az új irányzatokat, gondolkodásmódot.

Hódmezővásárhely földrajzi szempontból is szerencsés volt, főleg a huszadik század második felében. A fővárostól távol könnyen ki lehetett szakadni, el lehetett távolodni (szó szerint és átvitt értelemben is) a szocialista realizmustól, így az alkotók a saját útjukat járhatták, kibontakozhattak. Nem csoda, hogy számos festő kereste fel nyaranta a művésztelepet, ahol támogatást, lehetőséget és figyelmet kaptak. A nagy érdeklődés következménye pedig az lett, hogy kialakult egyfajta alkotói utánpótlás és egy olyan alkotói kör, akik segítségével a Vásárhelyi Őszi Tárlat is létrejöhetett 1954-ben. Ezt azóta is töretlenül megrendezik minden évben, idén 65. alkalommal is.

És bár alapvetően elkerülhetetlen, hogy ne érezzük a „nagy magyar valóság” súlyát, a magányt a képeken, mégis van bennük valami felszabadító. Mert hiába a keményen húzott vonalak, a sötét tónusok, a hangsúlyos elszigeteltség érzése, a tudat, hogy hogyan és milyen körülmények között jöttek létre ezek a képek, más perspektívába helyezik az alkotásokat.

A már emlegetett korrajz tárul a szemünk elé, legyen az egy tájkép vagy egy portré. Azt örökítették meg, amit szerettek, ismertek, ettől vált hitelessé és személyessé az alkotás. A Vásárhelyi művészélet tárlatán egy olyan csoport tagjainak alkotásaival találkozhatunk, akik hittek a képzőművészet szabadságában, a benyomásaik alapján alkottak, a környezetük és gondolkodásuk hatott a vásznon, ami mind a mai napig tart. Több mint száz éve, töretlenül.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/51824/pics/lead_800x600.jpg
Eseménynaptár,festmény,Hódmezővásárhely,kiállítás,Várkert Bazár
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?