Blogolj!

Budapest lett a világ második legszebb városa

Ezt mindig is tudtuk! Na, jó tősgyökeres budapestiként persze nehezen tudnék nem elfogult lenni, de azért lássuk be, tényleg csodaszép ez a hely, és úgy tűnik ezt nem csak mi, fővárosiak gondoljuk így.

A legszebb az egészben (és Budapesten kívül), hogy  a World Chacha-n olyan városokat volt képes maga mögé utasítani a magyar főváros, mint sokak örök szerelme, Róma, a festői Firenze, vagy Rio.

Nézzük is a teljes listát:

10. Prága

A hidak, a folyópart, az óváros, a sok söröző, a vár és a hangulatos macskaköves utak adják meg ennek a városnak a sava-borsát.

9. Edinburgh

Észak Athénjának, azaz Skócia fővárosának is erős hangulata van az ódon épületekkel, a szűk utcákkal és a város felé emelkedő gyönyörű kastéllyal.

8. Amszterdam

A rengeteg szigetecske, az ebből adódóan számos apró híd, csatornák, kikötők és az óváros az, ami idecsalogatja a turistákat.

7. Párizs

Aki már járt Párizsban, garantáltan nem fog csalódni. Kicsit olyan, mint Budapest, de mégsem, viszont amolyan ismeretlen ismerősként sétálgathat folyóparton az ember, délúton a Champs-Élysées és az Eiffel-torony között.

6. Rio de Janeiro

Brazília legnagyobb városának tájképe csak egy a sok közül, amiért érdemes elutazni Rióba. A karneválszezon mellett szó szerint kimagaslik a harminc méter magas Megváltó Krisztus szobra, ami hétszáz méter magasan állva uralja a látképet.

5. Kiotó

Japán európai szemmel nézve amúgy is különleges hely, de Kiotó kiemelkedően az. Kiotóban található Japán legjelentősebb gésanegyede is: az óváros UNESCO világörökségi védelmet élvez.

5. Firenze

Firenze Olaszország egyik legszebb területén, Toscana szívében, az Arno folyó völgyében terül el. A „középkor Athénja”-ként számontartott Firenzében rengeteg a történelmi és művészettörténeti látnivaló: a történelmi belvárost 1982-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

3. Róma

Olaszországban egyszerűen nem lehet betelni a szépségekkel, olyan az egész ország, mint egy gondosan megszerkesztett képeslap. Róma sem kivétel természetesen, Az Örök Városban számtalan kulturális és építészeti értékkel találkozhatunk. Szinte Európa teljes történelme végigjárható Rómában, az ókortól napjainkig.

2. Budapest

A listát elnézve nagy dicsőség ennyi szép helyet megelőzni. A turistákat elsősorban a Parlament, a Duna, a Halászbástya, a Mátyás-templom és a budai Vár varázsolja el. A Jászai Mari tér és a Közvágóhíd között közlekedő 2-es jelzésű villamos vonalát a National Geographic magazin a világ tíz legszebb villamosvonala közé választotta.

1. Velence

Velencét sokszor hívják az „Adria királynőjének”, a „víz városának”, a „fény városának”, vagy akár „élő múzeumnak” is. A 118 kisebb szigetből álló, csatornákkal, hidakkal összekötött város Olaszország egyik legkedveltebb turisztikai célpontja, a világ egyik legromantikusabb városa. A gyönyörű hely lagúnáival együtt az UNESCO-világörökség része.

Címkék: Budapest, Hírek
1
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/52402/pics/lead_800x600.jpg
Budapest,Hírek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-05-11 09:46:51
Na, begyepesedett agyú liberálbolsevikok !
Most megint lehet ismételten szörnyülködni, mocskolódni, besározni mindent. Ebben Tamás Gáspár Miklós kiváló szaktanácsadó, ha esetleg elakadtok, forduljatok hozzá bizalommal.
Ha "kiszörnyülködtétek" magatokat, utána rögtön szaladhattok is Brüsszelbe, hogy újból - immár sokadszorra - feljelentsétek valamilyen ürüggyel, nem létező problémával a saját hazátokat, annak fővárosát.
Ürügyet bármikor tudtok találni, ebben - de csak ebben - mindig "nagyok" voltatok.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?