Blogolj!

Bubik István, a ritka magyar

Május 19-én lett volna hatvan éves Bubik István. Életének meghatározó pillanataiból most kiállítás nyílt a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

A karizmatikus, élettel teli, tehetséges és pezsgő Bubik István. Aki mindenhol ott volt, bármiről is legyen szó: ő volt a színjátékos, a sportember, a zenész. Mindig ezer fokon égett, mindent szívvel-lélekkel csinált. Ezért sem véletlen az, hogy tragikus halála után még tizennégy évvel is sokan hiányolják, sokan várják, hogy fellépjen a színpadra és játsszon. Mert egy biztos: élete maga volt a játék, az életigenlés, emiatt is tudott korának egyik legkarizmatikusabb alakja lenni.

A hatvanadik születésnapjára időzített tárlat nem véletlenül viseli a Ritka magyar címet. Hiszen tényleg ritka az olyan ember, aki lényegében egy polihisztor, aki ugyanúgy éli és érzi a színházat, a filmet, mint akár a lovaglást, a vívást, a kosarazást vagy a focit.

És Bubikban minden megvolt ahhoz, hogy mindenhol a középpontban legyen, hogy az emberek szeressék.

Mert ő maga volt a játék, az élet, a társaság lelke, akinek a legfontosabb a közönség volt:

Mi visz előre ebben a szakmában? Az, hogy nem szakmának tekintem, hanem hivatásnak. Azon túl, hogy én is kedvemet lelem a játékban, az lelkesít, hogy milyen sok embernek okozok vele örömöt.

És a közönség mellett a fontos ügyekről sem feledkezett meg: a népi hagyományokra felépített estjével járta az országot, népszerűsítette a régi kultúrát, a magyarságot, lelkesített és lázadt, ha éppen azt kellett. Ez volt az ő mestersége:

Engem a színészet nap mint nap megpróbál az őszinteségre nevelni, ilyen értelemben minden nap szembesülök magammal, a saját gyengeségeimmel, minden nap kicsit vagy nagyon tükörbe nézek, mert ez a mesterségem.

Bubik István csupán 46 évet élt, de emléke (többek között a kiállítás segítségével) tovább él. 2004-ben hirtelen ment el egy idealista, romantikus, modern reneszánsz ember, egy ritka magyar.

A Bubik 60 - Ritka magyar című kiállítás 2019. január 20-ig megtekinthető a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

(borító: színház.org)

1
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/52896/pics/lead_800x600.jpg
Bubik István,fotó,Hírek,kiállítás,színház
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Sándorné 2018-05-21 19:50:42
Embernek is kiváló volt. 2004. december 5-dike előtt azt mondta a kisfilmben, csak jöjjenek a magyar színészek a határon túlról, majd megosztoznak a feladaton.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?