Blogolj!

A Piramis örök és elpusztíthatatlan

Pintér M. Lajos

Nem küldte őket padlóra a frontember szívinfarktusa: három hónapos kihagyás után láthatjuk ismét a legendás zenekart.

Június 2-án visszatér a fővárosi színpadra a Piramis együttes. A csapat frontembere, Nyemcsók János március 3-án a budapesti MOM sportcsarnokbeli koncerten lett rosszul, mostanra azonban szerencsére rendbe jött is. Szombaton is elhangzanak a megszokott Piramis-slágerek, ráadásul az Analog Music Hall-beli est azzal a dallal indul, amelyikkel a legutóbbi budapesti fellépés félbeszakadt – adta hírül az MTI.

„A hétköznapokon már jó ideje jól érzem magam, de kicsit tartottam attól, mi lesz újra a színpadon. Múlt szombaton a Felvidéken, Bősön volt az első koncertünk március óta, és szinte százszázalékos állapotban éreztem magam”

– mondta az énekes az M1-en.

A Piramis frontembere március 3-án a koncert vége felé, az utolsó előtti számnál lett rosszul, azonnali orvosi ellátásban részesült, és megállapították, hogy szívinfarktusa volt. A MOM sportcsarnokos fellépés volt a Piramis-turné első állomása, de szerencsére csak néhány koncertet kellett lemondani. Vörös Gábor, a banda basszusgitárosa ugyanakkor elárulta, a zenekar mostani felállásának történetében még nem fordult elő, hogy három hónap kimaradt volna a koncertezésből.

A Piramis a hetvenes évek második felében olyan nagy slágereket írt, mint a Ha volna két életem, A becsület, az Ajándék vagy a Kóbor angyal. A zenekarban Nyemcsók és Vörös mellett három alapító tag szerepel: Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos.

A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg. A Piramisban ebben az időszakban Závodi, Gallai, Köves és a tavaly ősszel elhunyt Som Lajos basszusgitáros mellett Révész Sándor énekelt. A csapat az alapfelállásban 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre; a Nyemcsókkal és Vörössel felálló Piramis 2009 óta zenél.

Címkék: koncert, Piramis, rock, zene
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/53251/pics/lead_800x600.jpg
koncert,Piramis,rock,zene
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?