Blogolj!

140 millió forintnyi dollárért kelt el Han Solo legendás sugárpisztolya

A Star Wars-fanoknak nem kell bemutatni Han Solo (Harrison Ford) legendássá vált DL-44-es pisztolyát, melyet a Star Wars – A Jedi visszatérben használt. A német Mauser C96 mintájára készült relikviát valaki most busás áron megszerezhette. 

A Julien’s aukciósház előzetesen úgy saccolta, hogy a fegyvert 300-500 ezer dollár között tudják majd elárverezni, a végső licit azonban még ezt az elképzelést is felülmúlta, ugyanis 550 ezer dollárnál csapott le a kalapács

A relikvia eddig a megalkotójának,  James L. Schoppe-nak, a film díszlettervezőjének a magángyűjteményében porosodott 35 évig sok más forgatási kellékkel együtt. Solo sugárvetője már csak azért is értékes darabnak számít, mert összesen két darab készült belőle, a másik hollétéről azonban nem tudni.

via GIPHY

A Julien’s közleményéből az is kiderült, hogy Schoppe gyűjteménye további 40 darabját is árverésre bocsátotta, amelyből egy másik kellékpisztoly több mint 90 ezer dollárért, az evokok egy fejszéje pedig 11 ezer 250 dollárért talált magának új gazdát.

(Borító: minhaserie.com.br)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/54725/pics/lead_800x600.jpg
árverés,Hírek,Star Wars
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?