Blogolj!

Ahol megelevenedik a Gyöngyhajú lány

A legendás Budai Ifjúsági Park, vagyis az Ifipark 1961 és 1984 között meghatározó helye volt a fiataloknak, a tombolásnak és a hazai zenekaroknak. A Várkert Bazár ezt a hangulatot akarja felidézni, így elhozza nekünk a hamisítatlan dallamokat. A koncertsorozatot az Omega indítja el.

Duna-parti nosztalgia és rock 'n' roll élő legendákkal

Nyár, vízpart és zene. Mindez a város közepén, ugyanis a Várkert Bazár újra belecsap a húrok közé és Volt egyszer egy Ifipark címmel megint útjára indítja a nyári koncertsorozatot. Természetesen a hazai zenei élet legendáival. Mert ha már Ifipark, és a bulizások aranykorát, a hatvanas, hetvenes évek nosztalgiáját elhozzák, akkor oda bizony nemcsak az ismerők dallamok, hanem az ismerős zenekarok is kellenek.

Nincs mese, a péntek (június 29.) a nosztalgiáé. Aki régen szerette, vagy aki még csak hallott róla, annak mindenképp érdemes kilátogatni a Várkert Bazárba, hogy megtapasztalja, milyen is volt az igazi beat-korszak.

Az elsők között

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Omega, amely 1962-ben alakult, több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow.

Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon és külföldön. Az Omega volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért, valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója.

Elsőként jelent meg CD-je és DVD-je. Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. Egyedüliként négyszer koncerteztek a Puskás Ferenc Stadionban, és a Kisstadionban szintén ők játszottak a legtöbbször. A zenekar tavaly ünnepelte megalakulásának 55.évfordulóját.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/54719/pics/lead_800x600.jpg
Eseménynaptár,koncert,Várkert Bazár,zene
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?