Blogolj!

Hamarosan kezdetét veszi az Őrség legnagyobb fesztiválja

Hétrétország címmel pénteken megkezdődik az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye: augusztus 10. és 20. között természetjáró programokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, színházi és filmszínházi produkciókkal, komoly és könnyűzenei koncertekkel, valamint nyitott portákkal várják a látogatókat.

A tíz napon át tartó "köztivál" célját a szervezők szerint a rendezvény szlogenje összegzi:

"Természetből a java, művészetből a magva, nyitott porták, nyíltszívű emberek, értelmes szórakozás".

A programok különleges helyszíneken zajlanak: a Hétrét Filmklub műsorára tűzött alkotásokat a rétre nyíló Pajtaszínházban vetítik, és a meghívott társulatok is itt mutatják be előadásaikat. A Hétrétország színházi programjában szerepel a TÁP Színház előadása, Majsai Nyilas Tünde pedig Esterházy Péter - Csokonai Lili néven írt - Tizenhét hattyúk című regényének színpadi adaptációját adja elő. Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjének adaptációját a soproni Petőfi Színház és határon túli magyar színházi csoportok koprodukciójában mutatják be Őriszentpéteren. 

A Ziránó, a Csavar és a Kalimpa Színház meseelőadásokkal érkezik Hétrétországba, és a gyermekeknek szólnak a SimorÁg TánCirkusz produkciói is. 

A természetjáró programok keretében gyógynövénytúrákat szerveznek, Orfalun, a füveskertben gyógynövénynapot tartanak, Őriszentpéteren a Malom Látogatóközpontban pedig több témában hangzanak el előadások.

Húsz őrségi településen várják nyitott portákkal és őrségi ételkínálattal a látogatókat: a vendégek beléphetnek a kézműves műhelyekbe, a művészek műtermeibe és bepillantást nyerhetnek a gazdálkodók napi munkájába. 

Esténként neves együttesek és előadók - köztük Lukács Miklós, Balogh Kálmán, Bognár Szilvia, Müller Péter Sziámi AndFriends, Lajkó Félix - lépnek fel. A Pajtaszínházban játszik a Fajkusz banda, a Cimbiózis új lemezét mutatja be. A Malom udvarban többek közt az Esszencia zenekar ad koncertet, Kollár-Klemencz László, Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor dalai csendülnek majd fel.  

Az Őrség szakrális helyszínein - Bajánsenyén és Kercaszomoron a református templomban, Nagyrákoson a Borromei Szent Károly-templomban - komolyzenei hangversenyeket tartanak.

Augusztus 20-án Borbély László zongoraművész, majd a Dresch Mihály Vonós Quartet ad koncertet Őriszentpéteren. 

A Hétrétország záró eseménye a Neil Young Sétány koncertje lesz Szentgyörgyvölgyön, a római katolikus templomban.

(Borító: filmtekercs.hu)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/56567/pics/lead_800x600.jpg
Eseménynaptár,fesztivál,film,gasztronómia,Hétrétország,Hírek,Őrség,színház,zene
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?