Blogolj!

Berobban a Dinamit a Várkert Bazárban

A Volt egyszer egy Ifipark következő állomása újabb régi klasszikust hoz el a nosztalgiára és az igényes zenékre szomjazó közönségnek.

Duna-parti nosztalgia és rock 'n' roll élő legendákkal

Nyár, vízpart és zene. Mindez a város közepén, ugyanis a Várkert Bazár újra belecsap a húrok közé és Volt egyszer egy Ifipark címmel megint útjára indítja a nyári koncertsorozatot. Természetesen a hazai zenei élet legendáival. Mert ha már Ifipark, és a bulizások aranykorát, a hatvanas, hetvenes évek nosztalgiáját elhozzák, akkor oda bizony nemcsak az ismerők dallamok, hanem az ismerős zenekarok is kellenek.

A Várkert ezen a héten sem tétlenkedik, és begyújtja a rakétákat, pontosabban a Dinamitot, hiszen a zenekar pénteken fellép a Budai Vár lábánál.

A Dinamit 1979-ben alakult supergroupként. Bár tehetséges zenészek alkották, megítélésére rányomta a bélyeget, hogy sokan „állami rockzenekarnak” titulálták. 1982-ben jelentették be a feloszlást, hivatkozva arra, hogy a szaksajtó tönkretette a zenekart. 28 év hallgatás után 2009-ben bejelentették az együttes újjáalakulását, új énekessel és basszusgitárossal. Az együttes nem sokkal később elhallgatott. 2017-ben koncertjeikkel újra hallattak magukról.

Kapunyitás: 18:30, Esőnap: szeptember 9.

Elővételi online jegyár: 2500 Ft, helyszínen 2900 Ft, a koncert napján: 3500 Ft.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/57988/pics/lead_800x600.jpg
koncert,program,Várkert Bazár,zene
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?