Blogolj!

100 év után megvalósul Bartók elképzelése - Magyar katonadalok a Hagyományok Házában

Nem minden napi dologra készül vasárnap a Hagyományok Háza, ugyanis a Zeneakadémiával közösen egy 100 éve megálmodott Bartók koncerttervet fognak megvalósítani.

Historikus hangverseny címmel 100 évvel ezelőtt Bécsben koncertet rendeztek Bartók és Kodály közreműködésével az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek régi és újabb katonadalaiból. A bécsi koncert sikerén felbuzdulva a műsort, az akkori Magyarország nemzetiségeinek katonadalaira is kiterjedően, Budapesten is meg szerették volna ismételni, de a korabeli körülmények miatt ez nem jöhetett létre.

Bartók eredeti koncepciójának megfelelő műsort 100 év után a Hagyományok Háza állítja színpadra október 7-én a Zeneakadémián, Bartókék Bécsben – Katonadalok, 1918 címmel.

Minderről Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója beszélt az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában, ahol azt is felidézte, hogy az első világháborús helyzetben a korabeli magyar társadalom nem tolerálta azt, hogy a magyarországi nemzetiségek népzenéje is megszólaljon a koncerten. Ezért ahelyett, hogy Bartókot bízták volna meg a budapesti műsor összeállításával, mint ahogy az Bécsben történt, Kacsóh Pongrácot kérték fel a feladatra. Így teljesen más műsor született, mint amit Bartók elképzelt. 

A főigazgató hangsúlyozta: száz év múltán szükségesnek látják, hogy Bartók igazát demonstrálva az általa tervezett, a velünk élt nemzetiségek népzenéjét is felvonultató hangversenyt megrendezzék. A koncerten elhangzanak a Bartók által tervezett, Bartók, Kodály Zoltán és Kodály Emma által készített feldolgozások, valamint eredeti népzene a Kárpát-medencéből. 

Koncert közben a háttérben pedig első világháborús katonaképeket és némafilmeket vetítenek majd, korabeli és ismert katonanóták közös éneklését tervezik a közönséggel, valamint a dalokat tartalmazó füzetet is kiadnak. 

A Zeneakadémia Nagytermében fellép többiek között Kelemen Barnabás, Kiss B. Atilla, Navratil Andrea, a Szent Efrém Férfikar és a Magyar Állami Népi Együttes zenekara Pál István "Szalonna" vezetésével.

“A bartóki út az egyetlen járható út: a Kárpát-medencei népek testvérisége”

– hangsúlyozta Kelemen László, aki azt is elmondta, hogy a tervek szerint Marosvásárhelyen is bemutatásra kerül majd a műsor.

(Borító: MTI)

1
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/60791/pics/lead_800x600.jpg
Bartók Béla,Eseménynaptár,hagyomány,Hagyományok Háza,Hírek,koncert,zene
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Éva 2018-10-09 11:19:15
Ez nagyszerű! Szeretem a katonadalokat, hallgatásuk közben emlékezem az értelmetlen, kegyetlen háborúkban életüket áldozó katonákra, függetlenül melyik nemzet fiai voltak.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?