Blogolj!

'56-os fotókból nyílik vándorkiállítás

A vándorkiállításon az MTVA Archívumának 1956-os forradalom idején készített fotóit fogják bemutatni, első állomása pedig a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban lesz.

A tárlat célja, hogy a korabeli felvételek segítségével átélhetőbbé tegye a mostani iskolás korosztály számára az 1956-ban történteket – derül ki az összegzésből. A tárlat segítségével rendhagyó történelem órákon idézhetők fel az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás eseményei.

A közmédia 56 archív felvételén a forradalom emblematikus alakjai és ikonikus pillanatai elevenednek meg. Látható többek között, amint Nagy Imre beszédet mond a Parlament erkélyéről 1956. október 23-án, a szovjet csapatkivonásról tárgyaló Maléter Pál, a Sztálin-szobor ledöntését ünneplő és az október 25-i Kossuth téri sortűz elől menekülő tömeg vagy a mosonmagyaróvári sortűz áldozatainak temetése is.

Az egyik felvételen a Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri épületének ostroma után a kivégzésre felsorakoztatott védők néznek szinte szembe a kamerával, több képen szerepel Rajk László és társainak újratemetése, valamint a Corvin közi szabadságharcosok, például a kezében Molotov-koktélt tartó Csitri becenevű fiatal felkelőlány.

Számos fotó készült a forradalom alatti tömegmegmozdulásokról, így október 23-án a Bem-szoborhoz lyukas nemzeti zászlóval vonuló fiatalokról, a tüntetőknek szavaló Sinkovits Imréről, vagy a november 12-i londoni szimpátiatüntetésről. Több felvétel örökítette meg a főváros utcáin a fegyveres harcok szüneteiben uralkodó állapotokat, valamint a forradalom utáni romeltakarítást is.

A Hogy volt? – Képek az 1956. október 23-i eseményekről című kiállítást október 19-én, pénteken délelőtt nyitják meg az intézményben.

(Borító: MTI - Bojár Sándor)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/61722/pics/lead_800x600.jpg
1956,fotó,Hírek,kiállítás,történelem
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?