hirdetés
Blogolj!

Botrányok és mini Hollywood

Még a nyári kánikula sem tudta tompítani a már egy éve tartó zaklatási botrány hullámot, de hál’istennek, a botrányok mellett szórakozásból és elismerésekből is kijutott bőven még az év közepére is.

A tavaly év végén Hollywoodban kirobbant zaklatási botrány szép lassan végig söpört az egész világon, erején pedig még a nyári hőség sem tudott tompítani. Még júliusban is kitartott a svédek Nobel-botránya, ami miatt még egy új díjat is létrehoztak, melynek jelöltjeiről is gyorsan lehullt a lepel.

Az Álomgyárban folyamatosan parázslott a hangulat a szexuális zaklatások miatt: Kevin Spacey kollégája az év közepén szólalt meg először a zaklatásos botrány óta, Roman Polanski felesége teljesen kiakadt az Akadémiára. Amíg Luc Bessonról leperegtek a zaklatási vádak, addig honfitársa, Gérard Depardieu ellen nemi erőszak vádja miatt indított nyomozást a párizsi ügyészség. A #MeToo egyik arca, Asia Argento pedig szintén zaklatási botrányba keveredett...

Vegyesvágott

Míg a svédeknél az irodalmi elit próbálta túlélni a zaklatási botrányt, addig Egyiptomban egy kétezer éves, rejtélyes fekete szarkofág kavarta fel az állóvizet.

Megtudhattuk, hogy melyik hazánk legnépszerűbb múzeuma, megnézhettünk egy kisfilmet a jubiláló Csík zenekarról, valamint megemlékeztünk Halmos Béláról és Sinkovits Imréről is.

Emellett még egy olyan nem mindennapi eseményről is beszámolhattak bloggereink, hogy Koncz Gábor születésnapja alkalmából egy szobrot is felavathatott magáról, na meg persze arról is, hogy Steven Seagal Moszkva és Washington között lesz közvetítő.

Világsztárok

Idén nyáron több világsztár is megfordult hazánkban, köztük Will Smith és Arnold Schwarzenegger, akik mindketten odavoltak fővárosunkért. Smith olyannyira, hogy szinte már felcsapott Magyarország turisztikai nagykövetének, hiszen számos videót megosztott Instagram-oldalán, ami több milliós nézettségre tett szert, köztük is a legnépszerűbb, amikor megmászta a Lánchidat. Az Osztrák Tölgy már kevésbé feltűnő módon élvezte az ittlétet, ő inkább szépen csendben bevetette magát az emberek közé, de azért még arra is volt ideje, hogy üzenjen egyet Will Smithnek.

Díjak, elismerések

Szerencsére azért a botrányok mellett a különböző díjak és elismerések sem kerülték el sem a kultúra világát, sem hazánkat. Így több szenzációs hírről is beszámolhattunk, köztük arról, hogy magyar lett a világ második legjobb bora, hogy Lovagkeresztet kapott a Blogstar szerzője, aki mellett még Lázár Csaba is rangos kitüntetésben részesült, valamint Szersén Gyula életműdíjáról.

A filmes világ sem maradt elismerések nélkül: magyar film nyert Karlovy Varyban, valamint huszonhét év után magyar alkotás nyerte el a Diák-Oscart is. Emellett még Szarajevóban is díjeső hullott a hazai filmekre. Nyár végén zajlott a 75. Velencei Filmfesztivál is, ahonnan Alfonso Cuarón a fődíjjal, míg Nemes Jeles László a kritikusok díjával távozhatott. Valamint arról is beszámoltunk, hogy Bucsi Réka animációja még Oscar-esélyes is lehet, és hogy kik nyerték az idei Emmy-díjakat.

Akiket elvesztettünk

Sajnos ezek a hónapok sem múltak el szomorú veszteségek nélkül, még júliusban elhunyt Fajó János Kossuth-díjas képzőművész, Claude Lanzmann, a Soá rendezője, Friedmann Endre fotóriporter, Papp Tibor író, Matus György színművész, valamint Tomasz Stanko világhírű lengyel jazztrombitás. Augusztusban Joël Robuchon, az évszázad szakácsa is távozott, akit még Fábry Pál, magyar Pulitzer-emlékdíj alapítója, Székhelyi József Jászai Mari-díjas színész,  Ed King a Lynyrd Skynyrd gitárosa és Neil Simon, a Furcsa pár írója követett. Szeptemberben pedig Spindler Béla Jászai Mari-díjas színművész, Ádám Tamás, a Família Kft. színésze, valamint Vanessa Marquez, a Vészhelyzet egykori színésze és Burt Reynolds távozott.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/66828/pics/lead_800x600.jpg
Díjak,film,irodalom,Magyarország,összefoglaló,régészet,történelem,zene
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?