Blogolj!

Korhű anyagokból születik újjá a budavári lovarda

A Magyar Hírlap értesülései szerint a szabványok miatt ugyan vasbeton vázzal, azonban minden egyéb tekintetben az eredeti dokumentumok alapján, korhű anyagokból születik újjá a budavári királyi palota mellett található egykori lovarda.

A lapnak a rekonstrukciót tervező Potzner Ferenc nyilatkozott, aki elmondta, hogy régi fényképeket is felhasználtak útmutatóul, és értékes információkat tartalmaznak a korabeli költségvetési dokumentumok, különböző szakmai elszámolások, amelyek felsorolják az elkészült tételeket.

A homlokzatépítést római cementtel végezték, a korabelivel azonosak a kovácsoltvas korlátok is, mint ahogy a belső lépcsők fokai is ugyanabból a trieszti karsztból készültek, mint annak idején. A tetőre is ugyanolyan zöld és vörös angol természetes pala került, mint egykoron.

A barokkos jegyeket mutató, historizáló építményt Hauszmann Alajos tervezte, 1901-re készült el. Ekkor épült a lovarda mellett a most szintén rekonstruált főőrség és a Stöckl-lépcső is. A második világháborúban mind megsérültek, az ötvenes évektől sorra lebontották őket.

Az új liftekkel és a gyalogos útvonalakkal együtt mintegy 6,5 milliárd forintból építik meg újra, 2019 végén adhatják át.

(Borító: pestbuda.hu, Fotó: napi.hu)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/66993/pics/lead_800x600.jpg
Budapest,építészet,felújítás,Hírek
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?