hirdetés
Blogolj!

Visai mesterek tánchagyományaival vár a Hagyományok Háza

Igazi különlegességgel vár a Hagyományok Háza, ugyanis február 9-én a mezőségi Visa falu tánchagyományaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. 

A belső-mezőségi település tánckultúrája a nagyközönség számára még kevésbé ismert, viszont annál érdekesebb, hiszen a páros és férfitáncok régies stílusjegyekkel élnek még ma is a helyi, idős mesterek között - olvasható a Hagyományok Háza közleményében.

Szombaton napközben mesterkurzuson lehet alaposabban elsajátítani a visai táncokat, majd az Almárium sorozat gálaműsora következik, amelyen a falu nagy öregjei régi bálokról, szokásokról, táncalkalmakról fognak mesélni.

A meghívott visaiak mellett a Bartók táncegyüttes néhány táncosa mutatja majd be a település táncait, köztük a "négyest", a "lassú cigánytáncot" és az úgynevezett "korcsost" is. Este táncházzal és visai bállal is várják a közönséget.

A közlemény kitér arra is: a Hagyományok Háza minden szombaton táncházzal várja a közönséget, az alkalmakra rendszeresen érkeznek, javarészt a határon túlról helyi adatközlő zenészek, táncosok és énekesek.

(Borító: hagyomanyokhaza.hu)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/68560/pics/lead_800x600.jpeg
Eseménynaptár,Hagyományok Háza,Hírek,néptánc,program
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?