Blogolj!

Meghalt Bács Ferenc

Bács Ferenc életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után kedden hunyt el. A halálhírt a színész felesége tudatta az MTI-vel.

Bács Ferenc az erdélyi Nagyszebenben született, Kolozsvárott nőtt fel. Családjával együtt 1977-ben áttelepült Magyarországra, ahol hamar népszerűvé vált.

Egy-egy évadot játszott Miskolcon, és Győrben, majd 1979-től a Vígszínház, 1987-től pedig a József Attila Színház tagja volt. 1992 és 1998 között a Nemzeti Színházhoz szerződött, később pedig három évet töltött Sopronban, majd szabadúszóként dolgozott 2003-tól, emellett beszédművészetet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Ismertebb főszerepei között van Newton A fizikusokban, Ádám Az ember tragédiájában, Higgins professzor a My Fair Ladyben, Tót Örkény István darabjában. Évekig járta az országot Színek és évek, majd Színek az életemből című önálló estjeivel.

Több nagy sikerű magyar játék- és tévéfilmben nyújtott emlékezetes alakítást, többek között a Dögkeselyűben (1982), A három testőr Afrikában (1996), és az Állítástok meg Terézanyut! (2004) című filmekben.

Számos ismert mozifilmben és sorozatban szinkronizált az évek során; ő volt Gandalf A Gyűrűk Urában, Brinkmann professzor A klinikában, Tigris a Micimackóban, valamint a San Francisco utcáin, a Tövismadarak és a Rabszolgasors című sorozatokhoz adta hangját.

1983-ban átvehette a Jászai Mari-díjat, 2001-ben Érdemes Művész, majd 2011-ben Kiváló Művész lett, 2015-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2017-ban pedig Budapest díszpolgárává választották.

Címkék: Gyász
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/71501/pics/lead_800x600.jpg
Gyász
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?