Blogolj!

Életműdíjat kap Pogány Judit

A Színházi Kritikusok Céhének tájékoztatása szerint idén Pogány Juditnak ítéltek oda életműdíjat, amelyet a művésznő szeptember 22-én, a színikritikusok díjátadó gálaestjén a Katona József Színházban vehet majd át.

A Színházi Kritikusok Céhe egy emlékezetes alakításokban gazdag életpályájú, önmagával a kíméletlenségig igényes, a közönséget maximálisan tisztelő nagy művész előtt tiszteleg az életműdíjjal

- közölték a szervezők.

Pogány Judit több mint fél évszázada lépett először színpadra, pályája felét a Csiky Gergely Színházban töltötte. Együtt indult Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással, meghatározó színésznője volt Babarczy Lászlónak, Gazdag Gyulának és Gothár Péternek is. Zsámbékival együtt 1978-ban a Nemzeti Színházba szerződött, de két évvel később visszatért Kaposvárra. 1994-től egy évtizeden át szabadúszó művész, 2004-től az Örkény Színház tagja.

Az egyik legsokoldalúbb magyar színésznő. Játszott gyerekprodukciókban, operettben, musicalben, komédiákban, monodrámában. Igazi lételeme a tragédia, amelyben szélsőséges, nehéz körülmények között élő nők igazságát tudja ábrázolni. Alakításai soha nem egyoldalúak, a legmélyebb pokolban tengődők életében is felfedezi a humort, de a komédiások tragikus énjét is megmutatja. A legkisebb epizódfeladatot is alázattal és odaadó, elmélyült munkával formálja meg - hangsúlyozzák a közleményben.

Színházi szerepeinek száma meghaladja a 160-at, és mintegy félszáz filmben és húsz tévéjátékban szerepelt. Nevét azok is ismerik, akik nem látták színpadon, hiszen számos animációs sorozat az ő hangjának is köszönhetően lett népszerű filmen vagy hangoskönyvként.

A színikritikusok céhe nyolcadik alkalommal adja át életműdíját, amelyet olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művésznek ítél oda, aki sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és hozzájárult a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához. Az életműdíjat először 2011-ben adták át Törőcsik Marinak. Az életműdíjról a szakmai szervezet tagsága titkos szavazással dönt.

(Borító: )

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/71850/pics/lead_800x600.jpg
Díjak,film,Hírek,mese,Pogány Judit,színház
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?